A tudománytörténet talán legszórakoztatóbb alakja volt a Nobel-díjas Richard Feynman, aki Amerikában ma is legenda, nálunk mégis méltatlanul kevesen ismerik; legtöbben az Agymenők című tévésorozatban találkoztak először a nevével. Csodásan különc tudós, szabálytalan, örökké és mindenre kíváncsi showman, kiváló képzőművész és elsőrangú bongódobos, az értelmetlen szabályok ádáz ellensége, a maja írásjelek megfejtője, titkos páncélszekrények sikeres feltörője, a női nem nagy rajongója, aki szerint "a fizika olyan, mint a szex. Időnként van valami haszna is, de nem ezért csináljuk.”

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

Richard Feynman és a svéd hercegnő a Nobel-díj átadási ceremóniáját követő díszvacsorán, 1965-ben


Nobel-díjas szupersztár. Így jellemezte a 20. századi tudomány egyik óriását Marx György fizikus, akinek balatonfüredi nyaralójában Richard Feynman emlékezetes dobszólót adott elő. Feynman fizikuskonferenciára érkezett, és miután beszélt a proton belső szerkezetéről, a tőle megszokott kíváncsisággal és életörömmel vetette bele magát a hely és a társaság adta örömökbe. Búcsúestje is hozzá illőre sikerült: nem öltönyös állófogadáson koccintgatott, inkább

a füredi Fekete Macskában vett érzékeny búcsút a magyar lányoktól.

Nehéz megérteni, nálunk miért csak kevesen ismerik, miközben Amerikában ma is legenda - az egyik leghumorosabb tévésorozatban, az Agymenőkben is ő a főszereplők példaképe. Talán, mert nincs egyetlen magyar felmenője sem? Hacsak ezért nem. Igaz, a gyökerei Európába nyúlnak, apja fehérorosz, anyja lengyel zsidó családból emigrált.

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

Marx György fizikus szerint Feynman volt "a fizika élő legendája. Határozottan különbözni kívánó személyisége, új utakat nyitó kreativitása, csillogó előadókészsége kialakította kortársaiban azt a meggyőződést, hogy ő korunk legokosabb embere. Nobel-díjas és szupersztár volt egy személyben, aki még a kvantummechanika alapjaihoz is tudott minőségileg újat mondani a 20. század második felében”


Feynman már New York közelében született 1918-ban, és mohó kíváncsiságát, szabadságra való állandó törekvését az édesapja is erősítette benne. Ha fiú lesz, tudóst nevelek belőle, jelentette ki az idősebb Feynman, aki valóban rengeteget tett - nemcsak azért, hogy a fia sokat tudjon, hanem azért is, hogy sokat akarjon tudni. Ő tanította meg figyelni. Ha madarakról beszéltek, nem könyvet adott a kezébe, inkább kivitte az erdőbe, ott próbálták kideríteni, a kiválasztott példány ugyan miért igazgatja olyan hosszan a tollait.

Miért?! - ez Feynman kulcsmondata, aki egyetemi professzorként is órákon, sőt, napokon át nagyítóval tanulmányozta az ablakpárkányán masírozó hangyákat. Papítutajokat épített nekik, galacsinokat mártott cukros vízbe, csak mert tudni akarta, hogyan tájékozódnak.

Kitartóan, makacsul és szenvedélyesen eredt az őt éppen érdeklő kérdés után. Kisfiúként villanymotort és riasztót készített, csupa hasznos eszközt. Még nem járt iskolába, de már elismert rádiójavítónak számított, később egy szálloda konyháján dolgozva krumpli- és babszeletelő gépeket alkotott. 

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

"Minden érdekessé válik, ha elég mélyen elmerülünk benne"


Mi van Teller fiókjában?

A kivételesen okos fiú a MIT-n (Massachusetts Institute of Technology) szerezett alapdiplomát, majd a Princetonon tanult tovább, ott is doktorált. Kvantummechanikával foglalkozott, és

Einstein, Niels Bohr, Wigner Jenő, Neumann János, Szilárd Leó és Teller Ede is kíváncsi volt az eredményeit bemutató előadásra.

Ezek után nem csoda, hogy Oppenheimer meghívta, vegyen részt az atombombaprogramban, így Los Alamosban, nem egészen 25 évével ő lett a legfiatalabb tudós.

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

"A tudomány a szakértők véleményével szembeni szervezett szkepticizmus"


Életrajzírói nem győzik hangsúlyozni, Feynmanban milyen elképesztő hatásfokon égett a tudomány iránti szenvedélyes rajongás. A tudomány óriásainak közelsége sem feszélyezte, sorra publikálta a meghökkentő dolgokat, például bebizonyította, hiába a sok szabály, a rendszer sebezhető, hiszen

ő könnyedén kilopta még Teller Ede fiókjából is a titkos iratokat.

Profi széffeltörő volt, és miután elboldogult a számkombinációkkal, gúnyos üzeneteket hagyott a trezorokban.

Nagy kvalitású munkatársairól, a kitűnő koponyákról így írt a Tréfál, Feynman úr? - Egy mindenre kíváncsi pasas kalandjai címmel megjelent, egyik diákja, barátja, Ralph Leighton által lejegyzett önéletrajzában: 

„Az a baj Tellerrel meg a többi szuperintelligens emberrel, hogy rögtön észreveszik, hogy valami nem stimmel, és olyan gyorsan rájönnek a megoldásra, hogy alig marad időm kiélvezni a pillanat szépségét!

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

"Egyetlen rejtélynek sem árt, ha egy kicsit többet tudunk róla"


Még középiskolás korában kezdett együtt járni egy Arline Greenbaum nevű fiatal lánnyal, aki gyönyörű volt, okos és hozzá hasonlóan zabolátlan. Szerelem, szellemi társ, igazi barát - ezek voltak egymásnak.

Csakhogy néhány év múlva Arline nyakán ijesztő daganatok jelentek meg, és egy akkor még gyógyíthatatlan betegséget, a tbc speciális fajtáját jelezték. Ennek tudatában házasodtak össze 1942-ben.

Feynman úgy ment Los Alamosba, hogy már fekvőbeteg feleségét - akit meg sem csókolhatott, nehogy elkapja a fertőzést - egy közeli szanatóriumban helyezték el. A játékos kedvű, párját mindig meglepni igyekvő Arline levelei, például az, amelyiket egy kép hátuljára írt, majd szétvágva, puzzle darabkákként tett borítékba, komoly fejtörést okoztak az atombombaprogram cenzorainak. Ezután szólították fel Feynmant: “

Mondja meg a feleségének, hogy nekünk itt nincs időnk játszadozni!”

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

Imádott első felesége, Arline a szereleme, szellemi társa és igazi barátja volt


Arline 1945-ben halt meg, egy évre rá elhunyt a tudós apja is. A háború után a Cornell Egyetem professzora lett, és bár mindig is nagyon szerette a tanítást, a sok veszteség után mélypontra került.

Úgy érezte, kiégett, a kelleténél többször merült alá az éjszakában, sokat is ivott.

Ám elrémítette a gondolat, hogy az ivással elveszítheti a gondolkodás képességét, ez vette rá, hogy letegye a poharat. 1951-ben szerződött át a Caltechre, a világhírű műszaki egyetemre, ott tanított élete végéig.

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

"Először tisztázd, hogy miért akarod a hallgatóknak megtanítani a tárgyat, s hogy szerinted mit kellene belőle tudniuk; a módszer azután többé-kevésbé adódni fog a józan észből" 


Második házasságáról csak itt-ott tett említést, leginkább a nászutat emelte ki. Az mégpedig azért, mert ott, Mexikóban ismerte meg

a maják képírását, és hamarosan gyakorlatilag megfejtette.

Ebből is látszik, hogy Feynman nem építgette szisztematikusan a karrierjét, hanem játékos elméjével bárminek utána vetette magát. Egy alkalommal például egy autóstoppos ültetett bogarat a fülébe, milyen jó hely Dél-Amerika, mire fogta magát, odautazott, megtanult spanyolul, portugálul. Eszébe sem jutott ezekre sajnálni az időt.

Spontán ötlettől vezérelve tanult meg dobolni, sőt, élete utolsó éveiben rajzolni is. Saját bevallása szerint rémesen rajzolt, de a fejébe vette, hogy megtanulja, és olyan sikeresen dolgozott ezen, hogy elismert képzőművész lett, akinek Ofey álnéven készített képeit sokan keresték a galériákban. 

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

Ofey álnéven készített képei igen népszerűek voltak


Apa mindig viccel!

Legfontosabb tudományos eredménye - legalábbis ő ide vezeti vissza - egy tányérzsonglőr alapos megfigyelése nyomán indult el, miután elkezdte számolgatni a tányér mozgásának törvényszerűségeit. Ebből jutott el az atomok alkotórészeinek mozgását leíró Feynman-diagrammig.

1965-ban kapott érte megosztott Nobel-díjat, bár komolyan gondolkodott, elfogadja-e. Gyűlölte a felhajtást, a formaságokat, ugyanaz a laza fickó akart maradni, aki volt. 

A Nobel-ceremóniát is kifejezetten utálta, és a díj legnagyobb hozadékának azt tartotta, hogy emiatt hívták meg őt és feleségét a riói karneválra, ahol dobosként részt is vett a felvonuláson. A díj átvételével járó, számára oly kellemetlen hercehurcáról a következőket mondta:

"Svédországba érkezve megnyugodva láttam, hogy nem mindenki veszi olyan komolyan a királyi ceremóniákat, és örömmel tapasztaltam, hogy a svédek azért együtt éreznek velem."

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

A Nobel-díj átadása utáni bálon is bohóckodott


Egy alkalommal megkérkezve egy rangos konferenciára, szokása szerint maga akart szállást választani, ám a város tele volt. Végül legnagyobb örömére egy kuplerájban kapott szobát.

Boldoggá tette, hogy ötcsillagos unalom helyett az élet sűrűjében találja magát.

Harmadik feleségével, Gweneth-szel végre boldogan élt. Carl fiuk 1962-ben született, majd hat évvel később örökbe fogadtak egy kislányt. Milyen apa volt Richard Feynman? - faggatóztak az újságírók, és nem csalódtak, mert a kislány, Michelle szívesen mesélt. Arról, hogy apja kimondhatatlan neveken foglalt asztalt az éttermekben, és ha vacsora után a pincér hozta a kávét, azt mondta: a gyereknek lesz. Olasz éttermekben olaszul halandzsázott, és az orrát befogva énekelt, ha a kislány kérte. 

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

A Nobel-díjas tudós kiváló bongódobos volt


Mindeközben világhírű lett. Olyan érthetően és szakzsargon nélkül írt és beszélt a fizikáról, hogy a világ több országában tévésztárrá is vált. Ő írta a világ talán legnagyobb hatású fizikatankönyvét, amely nemrég jelent meg nálunk újra. A Mai Fizika követhetően, könnyedén, szinte kihívóan mutatja be a legfontosabb törvényszerűségeket, egyszerre avatja be a laikust, és készteti gondolkodásra a téma alapos ismerőjét.

Ezenkívül foglalkozott még szuperfolyékony héliummal, szupravezetéssel, részecskefizikával, és írtak róla két, magyarul is megjelent, élvezetes életrajzi könyvet.

A Challenger katasztrófája után felkérték, vegyen részt a vizsgálóbizottságban, ahol kiábándító tapasztalatokat szerzett. Ő ugyanis komolyan vette a feladatot, míg a bizottság több tagja nem akart vihart kavarni, inkább a felelősség elkenésében volt érdekelt.

Ekkor került sor az emlékezetes epizódra: az egyik nyilvános meghallgatáson a szigetelő O-gyűrű egy makettjét az előtte lévő pohárnyi jeges vízbe dobta. Így bizonyította be, hogy a felszállás napján túl hideg volt ahhoz, hogy a tömítőanyag megtartsa rugalmasságát. Nem feltűnni akart, de nem volt egyébre tekintettel, csak az igazságra.

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

"Ha boldogtalan vagy, akkor gondolkodj. De ha boldog vagy, akkor ne. Minek elrontani? Alighanem valami nevetséges okból vagy boldog, és csak elrontod, ha belegondolsz"


Emlékezetes történet, amikor egy állami főiskolára hívták előadni, ám ő ismerve az ottani bürokráciát, kikötötte:

csak tizenháromszor hajlandó aláírni a nevét, ha ennél több bevallást, igazolást vagy számlát tesznek elé, akkor őt felejtsék el.

Alig hatvanévesen hasüregi daganatot találtak a szervezetében, majd a sikeres műtét után csontvelőrák alakult ki nála. Halála előtt, amikor már csak egy veséje maradt, dializálni akarták, de nem engedte. Úgy döntött, ha ágyban fekve élhet csak, inkább haljon meg. Végtére, magyarázta az aggódóknak, ez is csak egy izgalmas kísérlet. 

Richard Feynman Albert Einstein Nobel-díj CoolTour

"A megértés legmagasabb formája, amit elérhetünk: a nevetés és az emberi együttérzés"