Ma Albert Einstein testesíti meg a tudós archetípusát, legtöbbünknek az ő arcképe ugrik be, ha elhangzik a szó: tudomány. A kócos zseni szeszélyeit elviselő feleségeiről azonban nem tudunk sokkal többet, mint Columbo hadnagy nejéről. De vajon miért vette körül annyi titok? Talán azért, mert mindvégig a végletes szélsőségek embere volt.
Az 1921-ben fizikai Nobel-díjjal kitüntetett Einstent - aki többek között a relativitáselmélet dolgozta ki -, 1999-ben a Time az „évszázad emberének” választotta
Legalábbis ezt mutatják azok a magánlevelek, amelyek rejtélyes módon tűntek el, majd kerültek elő. Egy részük sokáig Einstein adoptált unokájának hagyatékában lappangott; Evelyn a tudósnak egy New York-i táncosnőtől született törvénytelen lánya volt, akit az első feleségtől, Milevától született idősebb fiú és felesége fogadott örökbe. A levelek másik része Einstein második házasságából származó mostohalányától, Margot-tól jutott el a kutatókhoz.
A világ hirtelen egy másik Einsteint is megismerhetett: a tudós mellett a szeretőt, az óriás mellett a néha kegyetlen, önző férfit, az empatikus ember mellett a közönyös férjet és tehetetlen apát.
A zseni hétköznapi, esendő arcait.
„Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod”
A relativitáselmélet anyja?
Segített, vagy nem segített? Talán ez a leggyakoribb kérdés, amelyet sűrűn elővesznek az Einstein életével fogalkozó kutatók. Azaz: vajon mennyiben járult hozzá Mileva, az első feleség imádott Albertjének tudományos eredményeihez? Egy Emma nevezetű folyóirat azt állította, hogy "Mileva ötleteinek köszönhetően emelkedett Einstein a fizika csúcsára, és vált később világhírűvé", azaz szerintük Mileva a “relativitás elmélet anyja”.
A cikk lényegében két forrásra támaszkodott: egy szerb szerzőnő életrajzára, aki arra hivatkozik, hogy Mileva apjának Einstein egyszer állítólag azt mondta: “Mindent, amit létrehoztam és elértem, Milevának köszönhetek. Ő az én zseniális ihletőm és védangyalom, nélküle soha nem kezdtem volna el, így nem is fejeztem volna be a művemet.” Sokan idézik Einstein egyik levelét is, amelyet 1901. március 27-én írt Milevának:
“Milyen boldog és büszke leszek, amikor ketten együtt egy szép út végén győztesen befejezzük a relatív mozgásról szóló munkánkat.”
Mileva Marić, a géniusz zseniális ihletője
Mileva Marić 1875-ben a Vajdaságban született. Akkoriban a Vajdaság az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, és Mileva az első lány a monarchia történetében, aki külön engedéllyel fiúgimnáziumba járhatott. Ragyogó bizonyítvánnyal később a liberális Svájcba utazott, Zürichben leérettségizett, és így - megint csak egyedüli lányként - elkezdhette a felsőfokú tanulmányait, ugyanott, ahová a már nőcsábász hírében álló Albert Einstein is beiratkozott. Hamarosan összebarátkoztak, és a fellángoló szerelemben gyönyörű levelek születtek:
“Te vagy egyetlen reményem, szerelmem, te hű lélek!” - írta 1900 késő nyarán Albert.
Einstein családja hiába ellenezte a kapcsolatot a fiúnál néhány évvel idősebb lánnyal, aki ráadásul gyermekkori tuberkolózisa miatt sántított, Mileva egyszerre volt metematikus, fizikus és “kiszámíthatatlan boszorkány”, tudós és tüzes szerető, aki “este és éjszaka egyformán képes volt felszítani és lelohasztani a vágyat.”
Einstein első felesége, a Vajdaságban született Mileva nemcsak megtanult magyarul, de Eötvös Loránd értekezéseit ő olvasta fel és fordította le Albertnek
Egyszerre azonban minden megváltozott: Mileva váratlanul teherbe esett, Albert nem fogadta örömmel a hírt, másodjára is megbukott a főiskolai vizsgákon, és véglegessé vált, hogy nem szerezhet diplomát. A magára hagyott lány egyedül utazott haza a családjához, hogy leányanyaként megszülje a gyermekét, aki 1902-ben jött a világra Újvidéken. Einstein nem látogatta őket. A kislány, Lieserl sorsáról keveset tudnii: talán adoptálták, talán árvaházba került, talán korán meghalt, bármi is történt, nagyon megviselte Milevát, akinek
későbbi súlyos depressziós rohamai ekkor kezdődtek.
A pár ugyan 1903-ban házasságot kötött, de a szerelem akkorra már mindkét oldalról kihűlt, és nem csak azért, mert a tudós folyamatosan dolgozott: Einstein ekkoriban már elvált unokatestvére, Elsa körül legyeskedett, Mileva pedig egyre több időt töltött a szüleinél.
Kapcsolatuknak nem tettek jót azok az írásba foglalt feltételek sem, amelyeket a jövendő férj kötött ki. Ezek között szerepelt a kitétel, miszerint Milevának kötelessége gondoskodni Einstein ruházatáról, napi háromszori étkezéséről, valamint: “nem vársz tőlem gyengédséget; háló- és dohányzószobámat azonnal és ellenvetés nélkül elhagyod, ha erre megkérlek; íróasztalomat KIZÁRÓLAG én használhatom”.
Míg kezdetben valószínűleg a dicső Curie házaspár példája lebeghetett Mileva szeme előtt, akik házasságuk évében kapták meg a fizikai Nobel-díjat, ám e feltételekkel a közös “szép út” ábrándja véget is ért.
Einstein és Mileva 1905-ben
Albert első tudományos cikkét még mindkettejük nevével adta le, ám az utolsó pillanatban, arra hivatkozva, hogy Wir sind ein Stein - azaz Mi ketten egy kő vagyunk -, kihúzta felesége nevét. Amikor pedig 1905-ben a Svájci Szabadalmi Hivatal tisztségviselőjeként Einstein négy, a laikusok számára alig érthető tanulmánnyal teljesen megváltoztatta a newtoni világképet, megalkotva a világ leghíresebb egyenletét, az E=mc2-et, a tudós már egyetlen szóval sem említette felesége szerepét - igaz, másét sem.
A csúcsra vezető úton azonban kétségtelenül Mileva volt Einstein legfontosabb kísérője, annak ellenére, hogy házasságkötésük után feladta saját tudományos ambícióit.
Történetük szomorú véget ért. Mileva elfogadta ugyan Einstein kemény feltételeit, ám két fiuk - Hans Albert és Eduard - születése után a helyzet egyre méltatlanabbá vált, így végül többévi különélés után Albert 1914-ben hivatalosan is válást javasolt, és az asszony beleegyezett. Még abban az évben két fiával végleg kilépett Einstein életéből.
Albert a vagyon elosztásakor a Nobel-díj összegét ajánlotta fel Milevának, bár akkor még meg sem kapta. Valószínűleg emiatt keltek szárnyra a híresztelések, miszerint Einstein nem egyedül írta a modern fizikát megalapozó tudományos cikkeit -, amelyek a tudósok szerint mindegyikért Nobel-díjat érdemelt volna ., valamint ez alapozhatta meg azt a feltételezést is, mely szerint a relativitáselmélet kidolgozásában is nagy szerepe volt a feleségének.
Mileva és a gyerekek: Hans Albert (balra) és Eduard
Elsa vagy Ilse
Elsa Löwenthal, lánykori nevén Elsa Einstein, a következő szerelem - és 1919-től kezdve a második feleség - Mileva tökéletes ellentéte volt. Albert unokahúgaként együtt játszottak gyerekkorukban, és olyan, életen át tartó bizalommal viseltettek egymás iránt, amilyen csak a homokozóban alakulhat ki két ember között - állítja Jürgen Neffe, a kitűnő Einstein-életrajz író.
Ugyanazt a dialektust beszélték, ugyanazok voltak a kedvenc ételeik, Elsa még karcsú alakjával is Albert szeretett édesanyjára emlékeztetett. Semmi sem volt benne elődje egzotikumából, nem voltak tudományos ambíciói, viszont nyíltszívű asszonyként szerette maga körül a társaságot, az embereket, és szívesen főzött rájuk.
“Bár néha az idegeimre megy, és nem egy nagy zseni, de rendkívül jólelkű teremtés” - írta róla Einstein.
Közös gyerekük soha nem született, együtt nevelték viszont Elsa előző házasságából született két lányát.
Einstein másdik feleségével, Elsával és Charlie Chaplinnel 1931-ben
Nem volt hiú, de érdekes módon bármennyire is rövidlátó volt, nem akart szemüveget viselni. Einstein viszont nem volt hajlandó fodrászhoz járni, ezért Elsa vágta a haját, bár nem látott jól: így
neki köszönhetjük a jól ismert, kusza, loboncos sörényű Einstein-imázst.
Gondoskodott a tudósról, táplálta, öltöztette, és eltűrte még a durvaságait is. A külön hálószoba elfogadása talán nem is eshetett neki olyan nehezére, különösen, ha tudjuk, hogy a kor nagypolgári családjaiban ez volt a szokás, illetve, hogy a higiéniára nem sokat adó Einstein például fogkefét tisztán tudományos okokból nyugdíjba akarta küldeni, mivel “a disznósörte a gyémántot is átfúrja, hogy állhatnának neki ellen az én fogaim?”
Csoda, hogy rajongtak érte a nők?! Lehet egy ilyen fazont nem szeretni?!
És tűrte - 1936-ban bekövetkezett haláláig, bár nem mindig szó nélkül - titkárnőjével és mostohalánya barátnőjével, Ethel Michanowskival folytatot viszonya mellett Einstein hihetetlen számú szerelmi kalandját. Márpedig a tudós
“úgy vonzotta a nőket, mint mágnes a vasat” - mondták róla baráti körben.
Ilyenkor néha a válás gondolata is felmerült: Einsteinnek amúgy is igen rossz véleménye volt a házasságról, amelyet a rabszolgaság kulturált formájának tartott. Élete végén elismerte, hogy a “házasság olyan vállalkozás, amelyben ő kétszer is kudarcot vallott”. Egy későbbi leveléből az is kiderül: Elsa helyett eredetileg annak első házasságából született kisebbik lányát, Ilsét szerette volna elvenni, de a lány kosarat adott neki.
“Einstein megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy viselkedése a korabeli Európában egyáltalán nem volt szokatlan az üldözött, karizmatikus férfiak esetében” - nyilatkozta Gerald Holton tudománytörténész a Discover magazinnak
“Drága fiaim!”
“Papa, mitől vagy te olyan híres?” - Az apa gondolkodott egy kicsit, majd így válaszolt a kilencéves “angyalkának”, Eduardank: “Ha egy vak bogár végigmászik egy görbe ágon, nem veszi észre, hogy az ág görbe. Nekem szerencsém volt, észrevettem azt, amit a bogár nem.” Így magyarázta el Albert Einstein kisebbik fiának az általános relativitáselmélet lényegét: ami a bogárnak az ág, az a fizikusnak a téridő, amely észerevehetetlenül görbül.
Korábban a kutatók úgy látták, nemcsak Milevával bánt kegyetlenül a tudós, hanem fiaival is. A mostohalányától előkerült levelek azonban árnyalják a képet.
Einstein magánháborúja exfeleségével pontosan olyan volt, mint amilyet számtalan elvált férfi kénytelen végigharcolni: küzdelem a pénzért és a gyerekekért. A tudós úgy élte meg a szemrehányások, félelmek és tanácstalanság zűrzavarát, ahogyan sok más, korábbi családjától különvált férj. Eltartási kötelezettségei a jól kereső Einsteint a csőd szélére juttatták, de ennél is szomorúbb volt az az érzelmi libikóka, amely a gyerekeihez fűződő kapcsolatát jellemezte: hol szeretetteljes vonzalom, hol szigorú elutasítás volt soron.
Az Amerikában sikeres, díjakat nyert mérnök fiának, Hans Abertnek idővel megbocsátotta, hogy nem fizikusnak tanult
Fiaihoz fűződő viszonya meglehetősen ellentmondásosan alakult: Idősebb fia, Hans Albert - akárcsak szülei - Zürichben tanult tovább, felnőve Németországban telepedett le, és apja ellenkezésének dacára építészmérnök lett belőle. Kapcsolatuk válsága akkor eszkalálódott, amikor a tudós 1925-ben be akart avatkozni huszonéves gyermeke szerelmi ügyébe. Ellenezte választását, Frieda nevű menyét ki nem állhatta. Véleménye csak az emigrációban változott meg, Hans Albert ötvenedik születésnapján, 1954. májusában már azt írta:
“Örömmel tölt el, hogy van egy fiam…”
Eduard, a kisebbik fiú “az én szeretett kis csibészem” azonban az élet árnyékos oldalán maradt. Skizofréniáját elektromos sokkterápiával kezelték, de állapota egyre rosszabbodott.
Einstein mindent megtett a fia gyógyulásáért: szanatóriumok és kezelések sorát fizette, sokszor még el is kísérte ezekre a Teddynek becézett fiút. Végüll valamikor 1946 folyamán Einstein számára világossá vált, hogy Eduard sohasem lesz képes önálló életre. Felesége, Elsa szerint
„ez a bánat felemészti Albertet."
Eduard apja halála után egyre kilátástalanbb helyzetbe került. 1930-ban öngyilkosságot kísérelt meg, ám ez nem sikerült, és ettől kezdve elmegyógyintézetben élt 1965-ben bekövetkezett haláláig. A haláláról tudósító közleményben keresztnév nélkül, csak “Einstein professzor fiaként” szerepelt.
Eduard és Albert Einstein utolsó találkozásukkor
