Férfiak játsszák, az asszonyok meg szenvednek tőle - tartják a sokat kárhoztatott kártyajátékokról. Pedig az örödög bibliáját nők is szívesen forgatják. Játszatunk vele snapszert, lórumozhatunk, zsírozhatunk, vagy jöhet egy ultiparti, és vele Tell Vilmos, Geszler Hermann, vagyis Wilhelm Tell és Hermann Gessler. Vajon büszkeségünkön, a magyar kártyán miért legendás svájci szabadsághősök, miért nem a magyar történelem alakjai láthatók?
Magyar egyáltalán a magyar kártya?
Egy bájos andekdota szerint a legendás magyar kártyahős, a zseniális újságíró és színházigazgató, Beöthy László dédapja Komárom ostromát is végigkártyázta. És amikor már három nap és három éjszaka tartott a parti, odahívta a feleségét az asztalhoz, és ennivalót kért. Addigra azonban a vendégek már mindent megettek. Mire Beöthy Zsiga arca nagyon elkomorult:
"Adj enni! Keríts valamit! Nem érdekel, honnan, miből!"
Akkor a talpraesett háziasszony elkeseredésében kisütött a konyhán egy pakli kártyát, és azt tálalta fel az uraknak.
Johann Strauss is híres volt zene- és játékszenvedélyéről
Királyok játéka
Hölgyeim és uraim, fedjük fel lapjainkat, hiszen becsületes emberek szeretnek nyílt kártyákkal játszani! Nem hisszük, hogy itt nem osztanak lapot mindenkinek, és még azt sem, hogy sokan cinkelt paklival játszanak. Ezért a csudába: mindent egy kártyára teszünk fel, és bizony tizenkilencre is lapot húzunk! Reméljük, mindenki veszi a lapot, és realizálja:
mi magyarok hihetetlen mennyiségű szólás-mondással vagyunk képesek kifejezni a kártyajátékok iránti szenvedélyes elkötelezettségünket.
De nem csak mi magyarok vagyunk így ezzel. Valóságos kutúrtörténeti csaták dúlnak arról, hogy ki találta fel e szórakoztató játékot, és ebben a harcban is igaz a mondás: Keresd a nőt! A kínaiak egy 17. századi enciklopédiára hivatkoznak, miszerint a kártyajátékot több mint háromezer évvel ezelőtt Senn-Ho császár kedvenc ágyasának szórakoztatására találták ki.
Rajtuk kívül az egyiptomiak, indusok, arabok is maguknak tulajdonítják a találmányt. Zsoldos Benő kártyatörténész szerint 1120-ban Hui-Tsung császár hasonló játékot festetett udvarhölgyeinek. Európában az 1296 és 1387 közötti iratokban olvashatunk először kártyajátékokról. Eredetileg kézműves kártyafestéssel készültek a paklik, ezekben minden lap szinte egyedi műalkotás volt.
Egy-egy pakli áráért már egy falut is meg lehetett venni, nem csoda, hogy csak az urak szórakozása volt.
Mátyás király udvarában már kártyáztak a főurak
A kártyázás elterjedését azonban a költséges előállítás mellett az egyházak is visszafogták. Az ártatlan kártyalapokat az ördög bibiájának nevezték, és átokkal sújtották. Kapisztrán Szent János hívei gyakran
ezerszámra égették el a hitet és a családokat romba döntő, szenvedélyes szerencsejátékot kiszolgáló paklikat.
Magyarországon az első fejegyzések a 15. század végéről származnak. Mátyás király idejében feltehetően itáliai befolyás - azaz Beatrix királyné óhaja - érvényesülhetett e téren is. Az első Magyarországon nyomtatot kártyát Hofhalter Rafael késztette Gyulafehérváron, 1568-ben, és a kártyafestés mesterségét egy 1714-es összeírás is megemlíti.
Később, a Széchenyi István által alapított reformkori kaszinóban a nemzet felemelkedését nagy buzgalommal szolgáló urak gyűltek össze. A Nemzeti Kaszinó alapszabályzatának első paragrafusa fél évszázaddal később is így emlékezik meg "a legnagyobb magyar" elképzeléseiről:
"A Nemzeti Kaszinó hazánkfia, gróf Széchenyi István által 1827. évben oly célból alkotott egyesület, hogy a hazai társadalmi életnek központját képezze. Mint ilyen, a Nemzeti Kaszinó nem egyedül a társadalmi tisztességes élvezetek gyülhelye, de egyszersmind a műveltség, a közhasznú elmélkedés és eszmecserék előmozdítására szolgál."
A szabályzat második szakasza szerint: "Helyiségeiben tilos minden szerencsejáték." A kaszinó szigorú etikettjének lényeges eleme volt, hogy korlátozták a játékidőt és a téteket, és hogy a szenvedélyes, túlköltekező kártyás köteles volt kártyaadósságát huszonnégy órán belül megadni.
A Széchenyi István által alapított Nemzeti Kaszinó a "tisztességes élvezetek gyülhelye" volt
Az íjász és az alma
Széchenyi idejében már működött a Schneider kártyanyomda, így az 1835-től gyártott, ma magyar kártyának nevezett "Tell" kártyák is ott lehettek a játékasztalon. Schneider Józsefnek hívták ugyanis azt a pesti mestert, aki ezekben az években - ráérezve az osztrák uralom elleni közhangulatra -
kártyalapokra csempészte a Habsburgok ellen lázadó svájci szabadsághős, Tell Vilmos figuráját.
Érthető, hogy a mester miért nem a magyar történelemből választott ideálokat, hiszen azt az osztrák cenzúra biztosan elkobozta volna, míg a német Friedrich Schiller drámájában szereplő alakok ábrázolását nem kifogásolhatta. Svájc sikeres küzdelmének legendás alakjait kártyára festeni a hatalom elleni lázadás elegáns formája volt Schneider József részéről.
A Tell-kártya a '48-as szabadságharcot megelőző időben jelent meg, amikor Európa-szerte forradalmi mozgalmak érlelődtek. Gondolati tartalma miatt a kártya már akkor népszerű volt, mert arra emlékeztetett, hogy Magyarország nem szabad a Habsburgok alatt, míg a svájciak már századokkal előbb kiűzték őket
Schneider József 1820-ban lett pesti polgár, és a Kiskereszt utcai (ma a Kazinczy utca 55. szám alatti) műhelyében 1850-ig készítette a gyorsan divatossá váló, új szerkezetű-grafikájú, könnyen kezelhető és a nemzeti öntudatot tápláló tükörképes lapokat.
De miért éppen Tell Vilmos története került rájuk?
Az Uri kantonban élő svájci szabadságharcosról, aki a 13-14. század fordulóján az osztrákok ellen fordult, rengeteg legenda született. Ezek alapján írta meg 1805-ben Schiller nagy sikerű drámáját az oszrák Gessler helytartóról és Tellről, aki végez a zsarnokkal. A történet szerint Gessler halála után szabadságharc robbant ki az országban, és a Tell Vilmos vezette küzdelemben Svájc elnyerte függetlenségét.
A történetnek egyetlen szépséghibája van: Tell Vilmos sohasem élt, de alakja valóban a szabadságharcot szimbolizálta, így válhatott a magyar reformkor kedvelt hősévé.
Tell Vilmos létezését a mai napig nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani
A magyar kártyák lapjai aztán kétszáz év alatt a hagyományokat követve egységesedtek. A négy ászon az évszakok allegóriái szerepelnek, míg a VII-es, VIII-as, alsó, felső figurák többsége Tell Vilmos történetét eleveníti fel. A négy szín is szimbolikus volt, a négy társadalmi rendet jelképezte:
a piros a papságot, a zöld a polgárságot, a makk a parasztságot, a tök pedig a nemességet.
Igaz, ez utóbbinál akad egy kis félrefordítás. A vadászsólymok nyakába akasztható csengő, a német schelle szó helyett a tök (schellen) honosodott meg. És bár sokáig svájci-magyar titulussal illeték a Tell-kártyát, később bebizonyosodott: Svájcban ilyen kártyát sohasem használtak. Annál inkább Magyarországon: játszhatunk vele csapd le, csacsit!-t, lórumot, makaót, piros papucsot, huszonegyet, talonmáriást, svindlit és zsírt. És persze mindenekelőtt ultit...
Négy szín, négy szimbólum, két változat
Elkártyázott birodalom
A 20. század elejétől a magyar művészvilág rendszeres foglalatossága volt a kártyázás. A korabeli kártyacsaták egyik hőse, pontosabban hősnője Fedák Sári volt. A primadonna - az első mai értelemben vett sztár a magyar színháztörténelemben - modern nő volt. Övé volt az első automobilok egyike (próbaútján a legenda szerint huszonegy libát gázolt halálra), és amilyen szenvedélyesen vezetett, úgy ultizott. A kártyatörténelem joggal örökítette meg alakját:
versenyt neveztek el róla, és a tizenhatszoros kontra is az ő nevét viseli.
A magyar irodalom rengeteget köszönhet a kártyának. Gárdonyi Géza a már említett Beöthy László kártyanyereményéből kapott előleget, hogy megírja egyik legjobb színdarabját, A bort.
Krúdy Gyula Álmoskönyvében kártyával álmodni amúgy "harag és kellemetlenség". Az író csak tudta, hiszen szenvedélyesen kártyázott, és szinte minden pénzét a zöld asztal mellett verte el. Krúdyt barátai közül többen is inkább kártyásnak tartották, nem írónak, hiszen számukra úgy látszott, több időt tölt az ördög bibliájával, mint körmöléssel.
Biczó András: Tarokkparti
E korlátlan szenvedély - így tartják a legendák - hozzájárulhatott még az Osztrák-Magyar Monarchia bukásához is. Mikszáth Kálmán, korának jeles krónikása - maga is nagy kártyás - a magyar dzsentri pusztulásának három fő okát az asszony, a ló és a kártya féktelen szeretetében látta. Az 1906 és 1907 között írt A Noszty fiú esete Tóth Marival című regénye utolsó mondatában a kor jellemző filozófiáját mondatta ki hősével:
"Ej, csak egészség legyen, és egy kis tűrhető kártyajárás."
Ferraris Artúr A történelmi tarokkparti című festménye az akkoriban legnevesebb tarokkozókat, Jókai Mórt, Tisza Kálmánt, Nedeczky Istvánt és Sváb Károlyt ábrázolja. Mikszáth nem véletlen írta róluk, hogy „Ez a leghíresebb parti a klubban…”, hisz Jókai olyan szenvedélyes tarokk-kártyásnak számított, hogy kedvelt játékát róla nevezték el „Jókai-hármas”-nak
A bűvös 13
Kit-mit látunk a lapokon? Íme:
1. A Piros VII-esen
Gessler helytartó halála
2. A tök VII-esen
Tell Vilmos nyílpuskája
3. A piros VIII-as
viharos taván Tell Vilmos evez
4. A tök VIII-ason
a Tell család: Vilmos, Hedvig és Walter fiúk
5. At ök IX-esen
Gessler karóra tűzött kalapja, ami előtt hajlongania kellett az arra járónak
6. Tök alsón
a főbíró, Itel Reding 
7. Zöld alsón
Tell Vilmos apósa, Fürst Walter
8. Makk alsón
Gessler fővadásza
9. Piros alsón
Kuoni, a szabadságharcos pásztor
10. Tök felsőn
Stüszi vadász, az eredeti darabban ő a csősz
11. Zöld felsőn
Rudenz Ulrich lovag, aki a svájciak oldalára áll
12. Makk felsőn
Tell Vilmos, jobb kezében íj, baljában nyílvessző
13. Piros felsőn
a gonosz helytartó, jobb kezében vadászsólyom
