"A börtön fura hely - mondta Göncz Árpád -, az tudja átvészelni, aki kibírja, hogy behúzódik a felső ágy sarkába, és csöndben marad. Ugyanakkor kell hozzá kapcsolatteremtési képesség is, mert különben elmagányosodik odabent az ember." Az 1956 után bebörtönzöttek között születtek barátságok, poénok, apró trükkök és balhék, amelyek segítségével - az átélt kegyetlenségek ellenére is - emberek maradhattak a rácson belül.
A hivatalos adatok szerint a szabadságharcot következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 600 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak
A reményekkel teli '56-os forradalamat kegyetlen megtorlások követték. Mérei Ferenc pszichológust - akinek könyvei máig alapműnek számítanak a pszichológia szakokon - 1958-ban ítélték el tíz évre. Ötvenéves volt ekkor, túl a második világháború munkaszolgálatán, vezető pozíción és eltávolításon, rehabilitáción és letartóztatáson.
Csüggedés és önsajnálat helyett mégis megpróbált minél több ismeret- és élményanyagot gyűjteni börtönévei alatt. Vidámsága és nyíltsága ismertté és már akkor legendává tette a közel másfél ezres "nagyidős" - öt évtől életfogytiglanig tartó büntetésre ítélt - váci rabtársadalomban.
A vele együtt raboskodó Litván György történész Maradjunk a tényeknél című könyvében így emlékezett vissza:
"Méreiből sugárzott az érdeklődés, az életkedv és a szolidaritás. Barátságokat kötött fiatal munkásokkal, vagányokkal, táncsokat adott a sokasodó családi-házassági problémákra, álmokat »fejtett meg« a zárkában (»hosszú, kínos rabság« volt a leggyakoribb diagnózis), tanulmányozta a sors által elébe vezetett, számára ismeretlen típusokat, egyéniségeket. Közös zárkánkban vele és Széll Jenő szerkesztővel hármasban megindítottuk az »Élvezd a börtönt« mozgalmat, amelyben Göncz Árpád is »felvételét« kérte, ám Mérei kifogásolta inkább heroikus, mint hedonisztikus attitűdjét. De túl a játékon, Mérei többször hangsúlyozta, hogy a börtönélet kiválóan alkalmas az elmélyült munkára, és egyetlen súlyos fogyatékossága a másik nem hiánya."
Mérei már a munkaszolgálat alatt és '58 után is tartott szemináriumokat rabtársainak: nyelveket tanított, irodalomról, művészetről, politikáról, lélektanról beszélgetett. Miután agyérgörcsöt kapott - így egy időre a beszéd és a mozgás is nehezére esett -, írásba fogott. Jobb híján
vécépapírra és fecnikre jegyezte le Lélektani napló című művét, amelyet részletekben csempésztek ki társai a börtönből, és amely később kiadásra is került.
Mérei Ferenc pszichológust "államellenes szervezkedés" vádjával ítélték el, a börtönben - mivel mással nem rendelkezett -, vécépapírra írta műveit
Nem szellemek, ha találkoznak
Ahogy az '56-os forradalom is azért volt renkdívüli hangulatú, mert egymásra találtak azok, akik - lehettek bármilyen különbözőek - egyformán gondolkodtak, ezt a szellemiséget továbbvitték a börtönbe is.
A Nagy Szellemek odabent beszélgettek tovább.
Kuklay Antal egri kanonok, Pilinszky-szakértő így tekintett vissza:
"Nekem nagyon sokat jelentett, hogy rengeteg emberrel találkoztam a börtönben. Ott mindenki olyan nyíltsággal beszélt az élete számos vonatkozásáról, amilyenre normális körülmények között sehol sem kerülhetett volna sor. Rengeteg olyan sorsot vagy életformát ismertem meg, ami korábban elképzelhetetlen volt számomra. Kiderült, hogy a kommunista káderekkel ugyanúgy lehet kommunikálni, bajtársiasak, megértők egymással, tehát ugyanolyan normák szerint élnek, mint mi. Vitatkoztunk gazdasági, tudományos, technikai dolgokról, a jövőről, az igazságos társadalom lehetőségeiről, a történelemről. Így a gondolkodásom nem maradt meg olyan átlagosan művelt, de a saját körében élő papnak a gondolkodásánál, aki be van zárva egy ideológiai, filozófiai rendszerbe, és nem tud onnan kitekinteni. Számomra ez volt a börtönnek a nagy előnye, az ajándéka. Mint az egyetem, ahol új szemléletet kapott az ember. Hogy a későbbiekben ki tudtam alakítani a magam számára egy történelmi, filozófiai képet, az azért volt lehetséges, mert ilyen tanítóim voltak."
Az '56-os forradalmat követő kegyetlen megtorlások során a börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is
Göncz Árpád egykori köztársasági elnök több interjúban is szívesen emlékezett vissza a zárkabeli gonolatcserékre és barátságokra:
"Voltunk tizenketten, valemennyien '56-osok. Soha nem felejtem el azt a beszélgetést, amelyet egy fél éjszakán át hallgattunk. Mihala Feri a miskolci egyetemnek volt az adjunktusa, egy egészen páratlan felkészültségű gyakorlati mérnök. Papp Józsi parasztgyerek, sötétbarna, református, debreceni és fizikus, a Mécs Imi, akkor még szőke, katolikus, kövérkés, polgári származék. Mindkettő párját ritkító tehetségű, Mihala pedig műszaki zseni. Ezek hárman tapogatták egymást, hogy ki mit tud. Nem hinném, hogy az atomleszerelési tárgyalások sokkal színvonalasabbak lennének! Mindenesetre mi, akik ebből a beszélgetésből csak a kötőszavakat értettük, ámulva hallgattuk őket."
Majd hozzátette, talán furcsa, de a börtönben töltött hat évét összességében hasznosnak tartja.
"Azok a kapcsolatok, amelyek a forradalom két hetében alakultak, elég felületesek. A lecsukásomig már keletkezett néhány barátság, amelyek azután úgy elmélyültek, hogy számomra ma is ezek jelentik a lét értelmét. Akikről úgy érzem, mindent megtennének értem, és én is mindent értük. A másik meg, hogy megtanultam bent egy szakmát, amiből azóta is élek. (Azt állítottam, hogy tudok angolul, amit nagyon jól tettem, mert meg is tanultam bent.) A fordításból indultam el az irodalom felé, és magamat, ha írónak merem ma nevezni, annak köszönhetem, hogy a fordításaim révén nem a magyar olvasó, hanem ismeretlen amerikai írók bőrére tanultam meg írni."
Göncz Árpádot 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül
Trükkös üzenetek
Ezeken a nagy tudású férfiakon a börtönszabályok sem foghattak ki. Például Bibó István, a 20. század egyik legnagyobb magyar demokratikus gondolkodója és Lőcsei Pál újságíró együtt voltak foglyok, amikor Bibótól megvonták a levélírás jogát.
A tilalmat kijátszva, Lőcsei - aki havonta küldhetett ki levelet - Bibó üzeneteit rendszeresen belecsempészte saját írásaiba.
A hozzátartozók a szöveg tartalma és a benne szereplő nevek szerint különböztették meg, melyik rész kinek szól. Göncz Árpádnak a vizsgálati időszak alatt ugyancsak leleményes módon kellett tartania a kapcsolatot feleségével:
"Zsuzsa egyszer engedélyt kért, hogy beadhasson nekem egy példamondatos nyelvkönyvet, amiben aláhúzta azokat a mondatokat, amelyekből összeolvastam egy levelet. Vagy behozott négy könyvet, a Háború és békét, a Karenina Annát, a Józsefet és a Varázshegyet, ez tizenkét kötetet tett ki. A vizsgálóimat majd megütötte a guta. Három narancsot is becsempészett, máskor meg sötétkék zsebkendőre sötétkék tintával írt levelet. Ilyenkor nagyon büszke voltam a feleségemre, hogy ilyen ügyes. Nagyon szoros volt köztünk a lelki kapcsolat."
Bibó István november 4-én még felszólította a magyar népet, hogy "a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen", valamint kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek "bölcs és bátor döntését a leigázott magyarság szabadsága érdekében". Bibó István pere a Nagy Imre-per mellett a legjelentősebb politikai perré vált az '56-os forradalamat követő megtorlások sorában. A per elsőrendű vádlottja Bibó, másodrendű vádlottja pedig Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök volt
A poénokat nem lehet betiltani
A humorérzék megőrzése a túlélés egyik alapja ezekben a helyzetekben. Göncz Árpád Gyaluforgács című könyvében idézett fel egy vicces jelenetet:
"Átvittek bennünket Vácra, ahol bekerültünk a Lordok Házába (a váci börtön legszigorúbban őrzött részlegébe). Az út is nagyon emlékezetes volt, mert csupa régi emberrel, ismerőssel volt tele a rabmobil. Egyszer csak megszólalt Földvári Rudi politikus: »Ahogy így körülnézek, úgy érzem magam, mint Napóleon a szfinx előt.« »Miért?« - kérdeztük. »Mert évezredek néznek le ránk.« Életfogytnál rövidebb ítéletű ember ugyanis nem volt köztünk. Erre kitört a röhögés, így érkeztünk meg. Megérkezésünkkor rögtön elvették a könyveket, csak Haraszti Sanyi bácsinak sikerült megmenteni a német könyveit azzal, hogy azokat keletnémetül írták."
Csomag papának a börtönbe
Bibó István életéről lánya, Tegzesné Bibó Borbála visszaemlékezései alapján unokái készítettek filmet, melyben van egy rendkívül megrendítő történet: az édesapjunknak akkoriban csupán háromkilós csomagot küldhettek a börtönbe, ám egy alkalommal a postán kiderült, hogy amit otthon gondosan összeraktak, az épp tizenkét dekával több lett. Mikor Borbála elkeseredésében elsírta magát, a postás elolvasta, hová megy a csomag, és
azonnal ráírta: 3 kg.
Bibó István lánya szerint ebben az epizódban sok minden jelen van; egy interjúban elmondta:
"Belém égett ez a történet, mert az van benne, amit később is számtalanszor megtapasztaltunk. A mérhetetlen szolidaritás. Az, hogy én a saját helyemen itt és most ezzel tudok segíteni."
Bibó István az '56-os forradalomban a Nagy Imre-kormány államminisztere, majd életfogytiglanra ítélt államfogoly lett
