Na, ez az év is jól kezdődik! - a legenda szerint ezek voltak Rejtő Jenő utolsó szavai, mielőtt 1943. január 1-jén mínusz 50 fokban halálra fagyott Voronyezsben. A bohém író életéről kevés biztos információnk van, alakját máig legendák sokasága lengi körül, melyek közül nem egyet még ő maga terjesztett el. A neves Rejtő-kutató, Thuróczy Gergely néhány éve megjelent, A megtalált tragédia című könyvében azonban végre fény derül arra, ki volt valójában a rejtélyes Rejtő Jenő.
“Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.” Rejtő Jenő: Csontbrigád
"Uram! A késemért jöttem! - Hol hagyta? - Valami matrózban. - Akkor nincs baj. Magvan a kés! - Hol? - A hátamban!" Aki olvasta a Piszkos Fred, a kapitányt - és ki nem? -, kívülről fújja a szállóigeként sűrűn idézett nagy mondást, amely a világirodalom egyik legfrappánsabb regénykezdete. És ki ne hallotta volna hírét a "péhovardi" halhatatlanoknak: Buzgó Mócsingnak, Fülig Jimmynek vagy a szerzővel cinkosan összekacsintó Gorcsev Ivánnak, aki a kártyán nyert Nobel-díját is elkártyázta az utolsó fillérig?
Az író, akinek egykor még titltott műveit is kézről kézre adták és rongyosra olvasták, 1905 márciusában született a budapesti Izabella tér 5. szám alatt, Reich Áron bonyhádi papírkereskedő és Wolf Ilona háztartásbeli harmadik fiaként.
Vézna kisgyerek volt, talán ezért vonzódott az ökölvíváshoz, és addig járt edzésekre, míg erős, robosztus termetű fiatalemberré vált. Csak akkor szállt ki a ringből, amikor edzője véletlenül eltörte az orrnyergét.
Nyughatatlan és csapongó kamaszként sokmindenbe belekóstolt, így a költészetbe is; tizennyolc és tizenkilenc éves kora között már egy kötetre való verset írt. Egy alkalommal részt vett egy Ady-esten, ahol az utolsó versbe, A fekete zongorába belesült. Ám ő mit sem törődve azzal a jelentéktelen ténnyel, hogy a szöveg kiment a fejéből, ott helyben befejezést költött a versnek.
Ezután a világot jelentő deszkákat célozta meg, Rákosi Szidi híres tanodájában. Miután nagy jövőt nem jósoltak neki ezen a pályán, Heltai Jenő ajánlásával Berlinbe utazott, ellesni a darabírás fortélyait. Sokáig ott sem volt maradása, ment tovább Hamburgba, majd kalandvágyának engedve három év alatt - 1927 és 1930 között - bejárta egész Európát.
Úgy utazgatott, ahogy regényeinek hősei: vonatok tetején vagy tengelyén, gyakran gyalog meg zsupkocsin, fedeles szekéren, amire nem kellett jegyet váltani.
Rejtő - pénz híján - gyakran vonatok tetején utazott
Világcsavargás üres zsebbel
Ma már ki merne nekivágni a nagyvilágnak egyetlen fillér nélkül? Rejtőt nem zavarta különösebben, hogy egyik napról a másikra élt, nyakig merülve "az élet sűrejében." Hajófenéken, nyomortanyákon húzta meg magát, a legvadabb alkalmi munkákból tengődve. Volt kikötői rakodómunkás Hamburgban, Svájcban magyar kézimunkákkal házalt, Prágában és Bécsben havat lapátolt, Párizsban dokkmunkás, cukorkaárus és mosogató a Hotal Montalamerben.
Híre is ment, hogy van itt egy őrült magyar, aki tányérokat mosogat, és tanulmányt ír Szókratészről. Egy Senki Alfonz, akiről majd kiderül, hogy zseni.
Lyonban cirkuszi napszámos, Marseille-ben elszegődik hajómunkásnak, így jut el a spanyol partokra és Korzikára. Hogy innen hová ment, máig talány, mert erről nem tett említést az útinaplójában, melyben főként csavargásairól és nőügyeiről írt előszeretettel. Na, meg arról, hogy ekkortájt ismerkedett meg a szerencsejátékkal - a függősége később minden keresetéből kiforgatta, a Piszkos Fred, a kapitány honoráriumát is eljátszotta.
Hazatérve viszont már arról írt, hogyan lett idegenlégiós Afrikában. Igaz, nem sokáig időzött a francia légió kötelékében, mert egy jóravaló ezredorvos, valamint egy megevett fél szappan közreműködésével leszerelték. Trópusi láztól gyötörten, az autók tetején kialakított poggyásztérben utazott mint csomagfelvigyázó Casablancába, ahol egy foszfátbányában keresett annyit, amiből visszahajózhatott Európába. Útközben újabb hajmeresztő kalandokba keveredve, végre visszaérkezik Budapestre. Feltett szándéka, hogy előmozdítsa drámaírói karrierjét.
Rejtő Jenő Sziklai Jenővel (középen) és Buttola Edével
Dől a lé, avagy Karinthy barátsága és Rejtő öngyilkossága
Álma teljesül, de nem úgy, ahogy elképzelte. Itthon nyelveket tanít és szerkesztőségi mindenes - riporter, tördelő, titkár - egy jelentéktelen fővárosi lapnál, havi 40 pengő éhbérért.
Végül Karinthy Firgyes siet a segítségére, aki meglátja Rejtőben a lehetőséget. Karinthy tanácsára Bécsbe utazik, a híres író pedig a Pesti Naplóban megjelentetett cikkeiben tudósít Rejtő - nem létező - "öngyilkossági szándékáról", arra kérve, hogy ne vessen véget életének, és mielőbb térjen vissza Budapestre. Ennyi elég volt, hogy felhívja rá az emberek figyelmét, és széles körben megismerjék Rejtő Jenő nevét.
Édesapja fia írói karrierjét is Karinthynak tulajdonítja: "Karinthy az oka, hogy erre a műfajra adta magát. (...) »Ez való a te humorodnak« - mondta neki Frici a Japán kávéházban.”
Rejtő Jenő, Salamon Béla és Karinthy Frigyes egy ismeretlen ember társaságában
Ezután régi barátja, Nádassy László, a Royal Orfeum házi szerzője hívja meg társnak. Első közös kabaréjuk a Gengszteridill, kirobbanó siker. A Rejtő nevéhez kötődő Aki mer, az nyer című darab pedig 150 előadást ér meg.
Huszonnyolc évesen már felkapott és jól fizetett színpadi szerző. Kétezer pengőt keres havonta, a tízszeresét annak, amiről a sláger született: “havi 200 pengő fixszel, az ember könnyen viccel.”
És még ennél is többet hoznak a regényei, melyeknek gondozását a Nova Kiadó vállalja azzal a kikötéssel, hogy válasszon álnevet, lehetőleg angolosat. Már színészkorában magyarosított neve, a Rejtő is nagyon rejtélyes, a Gibson Lavery álnév szintén, P. Howardba pedig már belecsempészi fanyar humorát is. Jó magyarosan csak Péhovardnak mondta, és az olvasók is így ejtették. A kabaréban kibontakozó groteszk, nemritkán abszurd humorérzéke regényeiben éri el a csúcspontot - mint A Csontbrigádban vagy A láthatatlan légióban.
„Külföldi név alatt publikálni, hogy az olvasók jobban vegyék a könyveket, egyáltalán nem volt szokatlan (...) amikor a fasiszta üldözések kezdődtek Magyarországon is elterjedni, ez a név nagyon jó fedőnévnek bizonyult egy darabig”- emlékezett vissza Rejtő bátyja.
KVÍZ: REJTŐ JENŐ HUMORA, SZÁLLÓIGÉVÉ VÁLT MONDATAI
Tudod, melyik történetből idéztük?
"Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani."
A Japán kávéház és a gépírónők
Legendás kávéházi író volt. Törzshelyén, az Andrássy úti Japán Kávéházban (a mai Írók Boltja) találta ki és vetette papírra a magáról vagy ismerőseiről mintázott figuráit. Troppauer Hümér költő modellje állítólag
József Attila volt, akivel sokszor sakkoztak a kávéház egyik félreeső asztalánál, és akinek egyszer egy teljes étlapot is megrendelt nagylelkűségi rohamában.
Nyaranként hosszú órákon át ült a kávéház teraszán, előtte papírköteg és tintásüveg, kezében tollszár és apró betűkkel, szorgalmasan rótta a sorokat. Szemközt volt a Nova Kiadó, ahol a szerzőknek csak az elkészült kéziratokért fizettek. Ha például megivott egy feketét, az elkészült szövegből letépett pár sort - belszámítva a borravalót is -, ezt a főpincér átvitte a kiadóhoz és beváltotta. A fecnit pedig hozzáragasztották a már elküldött anyaghoz.
Rejtő nagy bohém volt, könnyelműen szórta a pénzt, jövedelmét sokszor elkártyázta, de sakkozni is szeretett - József Attilával sokszor játszott a Japán kávéházban
Esténként Rejtő kivillamosozott a lipótmezei híres tébolydába, ahová súlyos idegbetegség címén szállásolták el éjszakára - ennek köszönhetően tudta elkerülni 1942 őszéig a munkaszolgálatot. Napközben persze kiengedték. Egyik este későn érkezett, addig rugdosta a bezárt kaput, míg kijött a portás és megkérdezte, mit keres. “A hálószobámat” - válaszolta.
“Megőrült?” - kiáltott rá a portás. “Igen, azért van itt a hálószobám!”.
A nőcsábász hírében álló Rejtő számtalan női szívet megdobogtatott; főként a színésznők körében volt igen népszerű. Partnerei lelkiállapotával nem sokat törődött: bármikor lecserélte aktuális barátnőjét egy másik nőre, ha a szeszélye éppen úgy tartotta.
A bohém természetű, kalandszerető, olvasóit megnevettető Rejtő egy dolgot vett halálosan komolyan: az írást. Rendkívül precíz volt, rengeteget írt, és állandóan javítgatta a kéziratait. Tökéletességre törekedett: addig csiszolgatta az írásait, amíg minden mondat elnyerte a tetszését. Csak ezután diktálta le a gépírőnőinek.
Elképesztő munkatempójába a komoly kapcsolatok nem nagyon fértek bele, kivéve a gépíróit. Első regényét Boros Rózsa - későbbi első felesége, aki korábban Heltai Jenő és Kassák Lajos gépírónőjeként dolgozott - Dob utcai albérletében diktálta. Sajátos munkamódszerénél - nem az elején kezdte, hanem összevissza diktálta a szöveget: pár oldalt a közepéből, néhányat máshonnan - csak az elvárásáai voltak furcsábbak: Rózsikától megkövetelte, hogy elegánsan öltözve, kirúzsozva verje a billentyűket, és tilos volt nevetni a poénjain. A közös munka során összemelegedtek, ám egy idő után Rózsika megelégelte férje csavargó és pazarló életmódját.
A baráti társaság közepén Rejtő Jenő, mellette első felesége, Boros Rózsa
Második gépírónője és felesége, Gábor Magda, egyben ismert műfordító, aki a '30-as és '40-es években olyan kiváló angol szerzőktől fordított mint P. G. Wodehouse vagy A. A. Milne. A nő szellemileg is partnere volt, tőle elvárta a kritikát és engedélyezte a nevetést is.
A hihetetlen tempóban és mennyiségben előállított írásokra fordított munka azonban rendkívül megterhelte a zseniális írót, aki az éjszakákat is átdolgozta. Harminc-negyven órát is képes volt egyhuzamban az íróasztala felett tölteni, közben zsinórban szívta a cigarettákat, itta a feketéket, és szedte az Aktedron nevű amfetaminszármazékot, hogy ébren tudjon maradni.
Egészsége rohamosan romlott, egyre több időt töltött Lipótmezőn, és egy hosszabb gyógykezelés után Magda is kilépett az életéből. Őt Kovács Magda követte, tőle már azt sem követelte meg, hogy kicsinosítva gépeljen. Nem törvényesítették a kapcsolatukat sem, ennek az
1938-ban kiadott zsidótörvény után Rejtő nem nagyon látta értelmét.
Rejtő Jenő (középen), Karinthy Firgyes (jobbról a második) és Karinthy Ferenc (balraÖ, ölében kutyával, 1938 nyarán
Utolsó utazás - a halálba
Rejtő számára a végzetet a Horthy-korszak zsidóellenes közhangulata és az egyre terjedő nyilas mozgalom hozta el.
„Egy Spirmann Gusztáv nevű nyilas 1942 novemberében feljelentette... Súlyos betegen hurcolták el a kórházi ágyból (...) A leszerelési igazolványával rohantunk ki, de már késő volt. Soron kívül beosztották egy büntetőszázadba, és bevonulása után hat nappal elvitték” - emlékezett vissza Rejtő Jenő édesapja.
1942. november végén a már súlyosan beteg Péhovard is megkapta munkaszolgálatos behívóját, és hamarosan elindították utolsó útjára, a keleti frontra. Az út nagy részét gyalog tették meg a munkaszolgálatosok. Az író ráadásul képtelen volt megválni műveitől, ezeket az üres papírkötegekkel együtt cipelte magával, a poggyászában. Szerencsére talált egy önzetlen segítőtársat, Rajna János artistát: aki nemcsak a csomagját vette át egyre sűrűbben, hanem az ételét is megosztotta vele az ukrajnai táborban, ahol mínusz 50 Celsius-fokot mértek azokban a napokban.
A gyaloglástól legyengült, a fűtetlen szálláson magas lázzal küszködő Rejtőt december 31-én munkára küldték, majd 1943. újév napjának hajnalán holtan találták az ágyában. A hivatalos értesítés szerint nem halt meg, hanem eltűnt. Ami semmit sem változtat a rideg tényeken:
"Reich Jenő 1943 januárjában a 2. magyar hadsereg zsidó kisegítő munkaszolgálatosaként, jogfosztott magyar állampolgárként, ágyútöleléki minőségében, hazájától másfél ezer kilométerre, ismeretlen körülmények között veszett oda a Don-kanyarban, százezer sorstársával egyetemben." (Dr. Limbacher Gábor)
Nem tudni, melyik tömegsírba került, sőt azt sem, hogy egyáltalán eltemették-e.
1943. január 1-jén vesztette életét a Szovjetunióban, Voronyezs területén található munkatárban
Harminchét éves volt. Talán azért hajszolta túl magát, mert érezte, tudta, hogy ez lesz a sorsa. De azt még rémálmában sem gondolta volna, hogy a háború utáni kommunista irodalom is kiveti magából mint ponyvaírót. 1957-ig ki sem adthatták a műveit, melyeket zugpiacokon kapkodtak szét, csillagászati áron. Jót nevetne, ha tudná, hogy amikor olcsó áron megjelent A láthatatan légió, a zugárusok azzal fenyegették a kiadó vezetőjét, hogy lelövik. Mintha csak Rejtő találta volna ki.
Ma már elismert, hogy egyedülálló műfajt teremtett, az irodalmi értékű kalandregényt, a ponyva zseniális paródiáját. Kiforgatta a ponyvaregények kliséit, és megtöltötte azokat sajátos pesti (zsidó) humorral, abszurd poénokkal, utánozhatatlan nyelvi leleményekkel.
"Kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellensben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot." - méltatta Hegedűs Géza, a nagy tudású író.
Az egész élete olyan volt, mint egy Rejtő-regény. Embertelen körülmények között halt meg, de kincset hagyott az emberekre: a szívből jövő, “méregtelenítő” nevetést. Ahogy önironikus vallomásába fogalmaz: "Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóben mint csempészárut elhelyezhet a szerző..." És ez a csempészáru aranyat ér ma is.
