Élt alig huszunhét évet, valójában kétszer annyit, mint más. Mindent mérhetetlen szenvedéllyel tapasztalt meg: szerelmet, csalódást, repülést a Körhintán és a zuhanást, százévnyi magányt, rövid élete, és csupán évtizednyi pályafutása minden ragyogó és fájdalmas, kiábrándult pillanatát. Harcait önmagával és a kételyeivel: valóban tehetséges, vagy az, akinek a háta mögött mondták: “a népi demokrácia tévedése”? Öngyilkosságában azóta is sokan kételkednek, rejtélyes halálának körülményei máig tisztázatlanok.
Soós Imre öszöntös tehetségű színészzseni volt
Szívszorító, ahogy a régi fényképekről nyílt, tiszta, bizakodó tekintettel néz ránk. Annyira fiatal volt és naiv, hogy hitt a jobbnak mondott világban, ahol nem számít, hogy valaki nyolcgyerekes zsellércsaládba születik - egyik nagyszülője még írni-olvasni sem tudott -, ha igazán tehetséges.
Egyik nap egy újsághirdetésre lett figyelmes: munkás- és parasztfiatalok jelentkezését várják a Színművészeti Főiskolára. A szél sodorta elé az újságlapot, a libalegelőn. Legenda vagy valóság?
Ami ezután történt, az tisztára olyan, mint a népmesékben.
A Ludas Matyi című filmben a szintén elsőfilmes Horváth Terivel
Mezítláb a “mennyországba”
Igen, volt egyszer egy koldusszegény királyfi, aki az öt elemi után cselédnek állt, de a legelőn színházat játszott a parasztgyerekeknek. Felbátorodva a hirdetéstől, felkapta kis motyóját, és útnak indult: gyalog, a balmazújvárosi tanyavilágból a fővárosba. Mire felért, csizmája feltörte a lábát, levetette hát, és
mezítláb szavalta el Petőfitől a Szülőföldemet.
Ámultak a nagytekintélyű színészóriások - köztük Bajor Gizi, Gobbi Hilda és Somlai Artúr -, azonnal felismerték benne a népmesék királyfiját, a gyémántfényű őstehetséget. Egykori tanárai szerint volt benne valami megfoghatatlan báj, felhőtlen ragyogás, harmatos naiv tisztaság. Olyan veleszületett stílusérzék, ami megtanulhatatlan, és megfejthetetlen. Zseninek tartották a 17 éves fiút.
Már az első helyzetgyakorlaton meglepte őket, amikor a Karnyónéban kellett mozgással kifejezni Lipitlottyot, a rokokó ficsúrt. Úgy ment végig a színpadon, mint aki egész életében a paloták márványpadlóján járt-kelt.
Mivel élni is kellett valamiből, statisztált a filmgyárban, és olyan hitelesen alakította a Talpalatnyi föld rigmuskántáló legényét, hogy hamarosan felkérték az első magyar színes film, a
Ludas Matyi címszerepére.
Ludas Matyiként az egész országot meghódította
“Nagyon tehetséges, igazi népi mesehős" - áradoztak róla a lapok, és az ismeretlen főiskolás - ingben, gatyában, csillogó szemeivel és máséval össze nem hasonlítható mosolyával - percek alatt az ország kedvence lett. Zseniális játékáért megkapta a legjobb férfialakítás díját a Karlovy Vary filmfesztiválon.
Tárt karokkal várták a Madách Színházba, ám a diplomája átvétele után közölték, hogy felsőbb utasításra Debrecenbe irányítják. Később tudta meg, hogy részben nevelő célzattal, “nehogy fejébe szálljon a dicsőség”, másrészt egy
feljelentés miatt.
Szirtes Ádámmal közös albérleti szobájukban ugyanis esténként néha borozgattak és szidták a rendszert, a hallgatózó szomszéd pedig feljelentette őket. Emiatt Soós Debrecenbe, Szirtest Miskolcra “száműzték”, a szomszédnak pedig kiutalták a lakást.
A munkás-paraszt származású fiatalok közül, akik Soós Imréhez hasonlóan jelentkeztek színésznek, csak Szirtes Ádámnak sikerült kiemeledni, de ő sem úszta meg pályáját tüskék nélkül
Ráadásul a debreceni színházban sem fogadták kitörő lelkesedéssel a híres földit, reklámparasztnak csúfolták; úgy tartották, a politikai eszméknek köszönheti, hogy a paraszti sorból a sztárok közé emelkedett. Nem fogadták be. Kollégái közül sokan irigykedtek is rá, hogy rendkívül könnyen tanulta a szerepeket.
Ekkor érte az első csalódás, amin még könnyen túltette magát, hiszen debreceni évei sikeresek voltak, és Vámos László, aki szívén viselte tehetséges tanítványa sorsát, azért vállalt rendezést Debrecenben, hogy minden tiltakozás ellenére vele játszathassa el Rómeót. Az előadás ma már színháztörténeti legenda, a fiatal színész élete egyik legjobb alakítása, pályája csúcsa. Még ebben az évben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
Ekkor még valóban úgy érezte, hogy a mennyországba érkezett a tanyavilágból.
A még csupán színművészeti főiskolás, élete első filmszerepét a Körhintában vele alakító Törőcsik Mari így mesélt Soós Imréről: „Elég volt belekapaszkodnom Imre tekintetébe, és máris tudtam, hol a helyem”
Magasra száll a körhinta
Mégis, amikor 1955-ben visszakerült Pestre, a Madáchba, már nem ugyanaz a nevető szemű, elvarázsolt királyfi, amilyennek megismerték. Valami eltört benne. Közben ugyanis állandóan ingázott a színház és a filmgyár között, játszott többek között
a Kiskrajcárban és Makk Károly Liliomfijában is: tündéri évődésük Ruttkai Évával felejthetetlen.
Ruttkai Évával az 1954-ben bemutatott Liliomfi című filmben
Csakhogy ez nem mindenkinek tetszett, őt pedig felkészületlenül érték az intrikák, a dicshimnuszok mögé rejtett sanda hátba szúrások. Elbizonytalanodott.
Tényleg zseni, vagy csapnivalóan tehetségtelen?
Ekkor indult Fábri Zoltán Körhintája. Ketten repülnek rajta az égig Törőcsik Marival. A film kirobbanó siker lett Cannes-ban, a filmfesztiválon Arany Pálmára jelölték, Törőcsiket sztárként ünnepelték, Soós Imréről azt írták a francia lapok, hogy ő a magyar Gérard Philipe. Itthon ezt elhallgatták, őt ki se vitték Cannes-ba.
Törőcsik Mari főiskolai hallgató és Soós Imre, a film főszereplői Fábri Zoltánnal, a film rendezőjével a Körhinta ősbemutatóján
Ezután csúf játékot űzött vele a Rákosi-rendszer kultúrpolitikája: egyszerűen elejtette az egekbe reptetett színészt. Kétségek között vergődött, rákapott az italra, nyugtatókon élt. Az államvédelem róla szóló jelentése szerint:
"Elhanyagolja kötelességeit, nem képzi magát ideológiailag, nem végez mozgalmi munkát, tanácstag, akit nem látni a tanácsban, nem jár el a DISZ központi vezetőségeinek üléseire, amelynek szintén tagja. Iszik, mértéktelenül dohányzik."
Munkabírása azonban töretlen volt. Nappal próba, filmgyár, rádió, este a színpadon varázsolta el a nézőket. Önzetlen barátokra is lelt, a két zseniális színésznő - Dajka Margit és Kiss Manyi - anyai szeretettel viselte gondját. Együtt játottak az Éjjeli menedékhelyben és a Sári bíróban. Margitka soha el nem mulasztott volna beállni a színfalak mögé, amikor a második felvonás végén Imre azt mondta: “Szép időnk lesz.” De ezt annyi költészettel, hogy még neki is szárnyakat adott.
Meg is lepte védencét premierre egy Shakespeare-kötettel, amibe ezt írta: “A jövő Hamletjének! Dajka Margit.” Holtteste mellett ezt a kötetet találták, a könyvjelző a Hamletnél volt betűzve.
Ez a szerep volt élete álma.
Törőcsik Mari egyszer azt nyilatkozta, hogy még az igazán jó színészek is csak tehetségesek voltak fiatal korukban, a tapasztalataik tették őket naggyá. Egyetlen kivételt ismert, Soós Imrét, aki "az első pillanattól fogva, tapasztalatok nélkül is azonnal, mindent tudott. Valahogy így született. Kivételes tehetségű, elbűvölő ember volt, tüneményes, varázslatos pacák”
Ám hiába támogatták a szakmából azok, akik hittek benne, “fent” hallani sem akartak róla. “Egy mezítlábas Hamlet? Még mit nem! Shakespeare forogna a sírjában.” Törőcsik Mari, ahányszor csak Soós Imréről kérdezték, mindig határozottan kijelentette, hogy nemcsak szegényparasztnak volt kiváló, hanem arisztokratának, csak erre alig adtak neki alkalmat. Olyan szerepekkel halmozták el, amelyekről ezt monda keserű őszinteséggel a Színház című lap 1954. januári számának:
“Mert én voltam az az előremutató fiatal, kicsit hibás, de fejlődőképes pozitív hős, aki a legtöbb mai témájú filmjeinkben szerepelt (...) Mindegyikben vízparton sétálok (Duna, Balaton) a szerelmemmel. Mindig holdvilágnál. Egyik filmemben sem csókolom szájon a szerelmemet. Háttal vagyunk fotografálva. Összahajló fiatal pár. Mindegyikben sportolok, mégpedig kiválóan. Mindegyikben esztergálok, lakatos munkát véletlenül sem űzök. Mindegyikben megmakacsolom magam, hogy a végén néhány lelki beszélgetés után belássam hibáimat, és fejlődjek egyet! Azt mondták az elvtársak, könnyebb volt Soósnak a Ludas, mert ott parasztot játszhatott, ő paraszt származású, de munkásalakot életre kelteni, azt hogy csinálná? Könnyebb volt persze a Ludas Matyi, mert az élő alak volt, igazi volt. Lassan, de veszedelmesen kialakult az úgynevezett Soós-figura. Egy bárgyú, azért, mert okkal, ok nélkül mutogattam a fogaimat, mosolygó, pozitív hős.”
Ezután felgyorsultak a tragédiát érlelő események. 1956-ban kitört a forradalom, szerelme, a gyönyörű és rendkívül tehetséges Ferrari Violetta külföldre távozott. Ez is különös kapcsolat volt. Ferrari több interjúban is elmondta, hogy csak nagyon jó barátok voltak, semmi több. Vagyis a szerelem egyoldalú volt, de Soós Imre részéről annyira erős, hogy a színésznő disszidálása után öngyilkosságot kísérelt meg, majd ideg-összeroppanással kórházba került, ahol
beleszeretett kezelőorvosába, dr. Perjési Hedvigbe, és elvette feleségül.
Ferrari Violettával az Ifjú szívvel című, 1953-ban bemutatott filmben
“Lenni vagy nem lenni?”
Házasságuk nem oldotta meg, inkább elmélyítette a színész pokoljárását. Görcsösen kapaszkodtak egymásba, mégis egyre gyakoribb lett közöttük a durva, tettlegességig fajuló veszekedés. 1957. június 20-án holtan találták őket a teakonyhájukan. Utolsó, végzetes éjszakájuk körülményei máig tisztázatlanok. Részben amiatt is, hogy az odaérkező rendőrök felületesen, szakszerűtlenül végezték a dolgukat. Mire a nyomozók odaértek, kitakaríttatták a lakást - véleltelnül vagy készakarva? -,
eltüntették a nyomokat.
Már csak találgatni lehet, mi történt valójában. Kettős öngyilkosság? Véletlen baleset? Szándékosan vagy feledékenységből hagyták nyitva a gázcsapot? De ha gázzal végeztek magukkal, mitől volt véres minden? Abból, hogy Soós Imre a falat, a küszöböt, az ajtót kaparta utolsó erejével, arra lehet következtetni, hogy menekülni próbált, élni akart. A körme alatt talált kis bőrfoszlány harmadik személy jelenlétére utalt, ám az idegenkezűség lehetőségét nem is vizsgálták.
Egy évvel a Körhinta bemutatója után halt meg
A vizsgálatot viszonylag gyorsan lezárták azzal, hogy a halál oka: kettős öngyilkosság. Miközben a legtöbben már akkor is arra gyanakodtak, hogy beteg elméjű felesége volt az, aki megnyitotta a gázcsapokat, és Imre nem akart meghalni. Először a színész öccse, Soós Gábor állította, hogy a tragédiát megelőzően dr. Perjési Hedvig egy levélben ezt írta: „Anyu, ne bántsatok senkit, a gyilkos én vagyok.”
De ezt az elméletet látszik alátámasztani Ablonczy László a Magyar Időkben néhány éve megjelent, Soós Imre életéről készült írása is, melyben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában feltárt, dr. Perjési Hedvigre vonatkozó ügynöki jelentésének tanúsága szerint az asszonynak
"Már régen az öngyilkosság volt a mániája, volt egy orvos vőlegénye, akit már évekkel ezelőtt rá akart venni a közös halálra. Altatót fecskendezett vőlegényébe, de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot eloltsa."
A kettős haláleset helyszínén készült rendőrségi fotókon látható, amint dr. Perjési Hedvig a nyitott gázsütő előtt ült, Soós Imre pedig, aki a földön fekve utolsó erejével, amit elért - falat, küszöböt, zárt ajtót - kapart, láthatóan ki akart jutni a helyiségből. Bár a történések utólagos rekonstruálására nincs mód, szinte biztosnak tűnik, hogy míg az asszony várta a halált,
Soós Imre menekülni próbált.
Az élet adta pofonokkal nehezen küzdött meg
A teljes igazságot már soha nem fogjuk megtudni. Akár rákényszerítették Soós Imrét erre az útra, akár önként választotta, őt már nem lehet feltámasztani. Ha már életében nem lehetett Hamlet, azzá lett megrendítően korai halálában. James Deanhez, a szintén tragikusan korán eltávozott amerikai színészhez is szokták hasonlítani. Valóban egyformák voltak: fiatalok, tehetségesek, és mindkét végén égették a gyertyát.
Elegük lett abból, hogy velük akarták reklámoztatni egy hazug kor eszményített hőseit.
A tehetség azonban megmásíthatatlan. Sok-sok évvel később Szabó István fimrendező nyilatkozta, hogy olvasott egy interjút, melyben az akkori francia köztársasági elnök kifejti, hogy számára a film nem más, mint egy régi mozi szép emléke. Pontosan nem tudja, melyik ez a film, amiben egy fiú és egy lány a körhintán egymást kergetik, majd összekapaszkodnak. Számára a mozi ez a fiú és ez a lány. Ennél jobban semmi sem tanúsítja a Körhinta világsikerét, Törőcsik Mari és Soós Imre alakításának örökérvényűségét.
A Körhinta című film forgatókönyve Sarkadi Imre A kútban című, 1954-ben megjelent novellája alapján készült. Sarkadi Imre sorsszerűen kapcsolódik a főhősét megformáló, nála kilenc évvel fiatalabb színészhez. A szerző Debrecenben született - ahová “büntiből” helyezték Soóst -, őt viszont Balmazújvárosba “száműzték” tanítani, a mezítlábas királyfi szülővárosába. Az íróval ugyanazt a kanosszát járatta a kommunista rezsim, mint a színésszel: hol keblére ölelte, hol meg eltaszította. Egyik sem akart azon az úton járni, amelyet a párt és a kormány kijelölt számára. Négy eszendővel élte túl a “parasztzsenit”. 1961-ben, egy átvirrasztott éjszakán Kondor Béla festőművész ötödik emeletének ablakából vetette magát a mélybe.
