Nehéz elképzelni, hogy akad olyan ember az országban, akit anno ne szegezett volna a képernyő elé Öveges professzor. Mindannyiunk kedvenc tanára legendás kísérleteivel milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét. Bonyolult tudományos jelenségeket bámulatosan egyszerű és mindig közérthető kísérletekkel magyarázott úgy, hogy szórakoztató stílusa és határtalan lelkesedése, szenvedélyessége mindenkit magával ragadott. Egész életében a tudás iránti szeretetet, a szórakoztatva tanítás belső tüze izzott benne. Nemzedékeket tanított egyszerűen, érthetően, felejthetetlenül. Azóta sem tudja utánacsinálni senki.
„Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra”
Dunántúlon, a Zala megyei Páka községben látta meg a napvilágot, és nem esett messze az alma a fájátó. Ősei 200 évre visszavezethetően néptanítók voltak. Tőlük örökölt kiapadhatatlan tudásszomjának, kiváló pedagógiai érzékének nemcsak tanítványai, hanem egy ország látta hasznát, mikor az ötvenes évektől
milliókat ültetett televíziós katedrája elé.
Akkor határozta el, hogy a legnagyobb tanítórendet, a piaristákat választja szerezetesi családjának, 
amikor tizennégy évesen elveszítette néptanító édesapját. Huszonöt évesen szentelték pappá, érettségi után matematika-fizika szakos tanári oklvevelet szerzett a budapesti egyetemen, ahol az egyetem későbbi névadója, Eötvös Loránd tanította kísérleti fizikára.
Húsz évig tanított a rend szegedi, tatai, váci gimnáziumaiban, végül Budapesten lett vezetőtanár. Már paptanárként kitűnt szuggesztív egyénisége, kivételes tehetsége a tudás átadására és a diákok körében nem túlzottan kedvelt fizika megszererettetésére. A tatai gimnázium igazgatója így jellemezte Öveges Józsefet:
„Egészen kiváló szaktudása elsőrendű pedagógiai képességekkel párosul. Tanítványaiban személye és tantárgya iránt is fel tudta kelteni a szeretetet, és lelkes, lendületes együttműködésre tudta őket hangolni.”
Minden órájára - amelyek olyanok voltak, akár egy-egy vidám színdarab - alaposan felkészült, óráit az osztály aktív részvételével tartotta. Varázsereje az egyszerűségében rejtlett. Hitt az élő szó hatásában, a játékos, közérthető tanári magyarázat erejében, legendás kísérleteinek legtöbbjét egyszerű eszközökkel, akár konyhaasztalon is elvégezhették a diákjai.
Vallotta:
"Aki nem tudja elmondani azt, amit tud úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán.”
Kitűnő fizikus és kivételes tanár volt, de előadóművészként is kiválóan helytállt
Heki, a rezonanciakutya
A televízió 1957-es megnyitó műsorában félórás fizikai bemutatóra kapott lehetőséget. Ez élő adás volt, ahol ismétlésre nincs lehetőség, a kísérleteknek elsőre működniük kellett. A sikeres bemutatkozást követően tizenkét éven át avatta be a képernyő előtt ülő közönséget legendás fizikai kísérleteibe. A nézők tömegében keltette fel az érdeklődést a hangtan, a hőtan, a fénytan és az elektromos jelenségek iránt.
A professzor végtelenül komolyan vette az ország tanítását: minden egyes kísérletének bemutatására alaposan felkészült, még a tükör előtt is többször tartott próbát. Nem a honoráriumért, hanem a tanítás, az adás öröméért tette, minden más mellékes volt számára.
Éveken át vezette csillagászati nézettséggel a tévé 100 kérdés - 100 felelet című műsorát, bármire kész volt, hogy megkedveltesse a fizikát, akár bohóckodásra is. Egyszer például műanyag fésűvel varázsolt bozontos Einstein-üstököt a kopaszodó fejére. Ettől még a nézők haja is égnek állt.
Tátott szájjal figyeltük, ahogy Heki, a rezonanciakutya egy bizonyos hangfrekvencia hatására ugrott elő házából
Abban az időben a “szupersztár” szó ismeretlen volt, pedig Heki szupersztár volt a javából. A pici fakutyát gazdája életre tudta kelteni. Ahányszor szólította, előjött a kis házából. Nem volt ebben sem csalás, sem ámítás. A hang bizonyos frekvenciáival lehetett őt előcsalogatni, ezért is hívták rezonanciakutyának.
Legendás kísérletei közé tartozott még a Szikrázó szék, a Ruhacsipesz és űrrakéta, vagy a Sarkított fény és még sok más látványos - otthon is kipróbálható - attrakció. Ami pedig az előadásmódot illeti, az ma is felhevehetné a versenyt a showműsorokkal, sőt jó néhányukat lazán kiütné a nyeregből. Merthogy Öveges professzor showmannek sem volt utolsó: olyan szórakoztatóan, szemléletesen és közérthetően magyarázta a fizika törvényeit, hogy a nézők a bonyolultabb fogalmakat, kísérleteket is tökéletesen megértették, mi több, még élvezték is a nem mindennapi produkciót.
Ezt azóta sem tudja utánacsinálni senki.
Olyan tudományos kurzus volt az övé, ahol nem számított, hogy valaki iskolázatlan vagy diplomás, öreg vagy fiatal, mindenki sajátjának érezhette az univerzumot, és megfejthette annak titkait.
A bohókás professzorban olyan belső tűz lobogott, amellyel képes volt másokban is lángra gyújtani a tanulás, a tudás iránti szeretetet - a képen a 100 kérdés - 100 felelet című műsorának televíziós felvételén, 1960-ban
Van árnyéka a levegőnek?
Ilyen és ehhez hasonló, korát megelőző, ma is időszerű kérdésekkel foglalkozott műsoraiban, könyveiben a fizika varázslójának is nevezett professzor. Akkora belső tűz lobogott benne, hogy
akik látták a tévében, vagy hallgatták a rádióban, nem tudták kivonni magukat a hatása alól.
Manapság arra hivatkoznak a nézettségre hajtó csatornák műsorvezetői, hogy a tudományos témákat nem lehet “eladni”, a nézők szórakozni akarnak, nem unatkozni. A kettő éppenséggel nem zárná ki egymást, sok minden belefér a műsoridőbe, valójában nem a témán múlik, hogy melyik “fogyasztható”, vagy ehetetlen. Sok tudós bújt elő Öveges “varázsköpenyéből”, és talán a nézők sem bánnák, ha valaki megtornáztatná végre az agytekervényeiket.
Magától senkinek sem jut eszébe kielemezni a szivárványt, vagy eltűnődni azon, mitől csillan meg a napfény az ablaküvegen. Elvégre olyan természetes, hogy zápor után szivárványban gyönyörködhetünk, és minden csillog-villog, amire a Nap rásüt. Holott mindez fontos fizikai fogalmakon alapul - színrebontáson, a fény visszaverődésén -, ahogy azt a professzor úr elmesélte, ízes, zalai tájszólásban, egyszerűen, érthetően, felejthetetlenül.
Öveges professzor tanításának célja nem csupán az volt, hogy elmagyarázza a fizikai jelenségeket, hanem gondolkodásra akarta serkenteni a hallgatóit, a felfedezés örömére tanított mindenkit
Esernyő helyett könyvet
Kifogyhatatlan volt az ötletekből, és bármilyen helyzetben feltalálta magát. Első könyvét 1929-ben írta, ám a kiadók nem bíztak a sikerben, kétezer előfizetőhöz kötötték a megjelentetést. Erre fogta magát és készített egy hirdetőplakátot:
“Adja el az esernyőjét, és vegye meg Öveges József Időjóslás-időmeghatározás című könyvét.”
Meg is lett az eredménye: megjelent a könyve, és nagy példányszámban kelt el. Ezután már folyamatosan kiadták tankönyveit, tudományos munkáit, ismeretterjesztő műveit, 1939 és 1970 között összesen több mint félmillió példányban. Minden egyes könyve megjelenésének úgy tudott örülni, mint a szülő a gyermekei születésének.
Százával jelentek meg cikkei folyóiratokban, az unikumnak számító Élet és Tudományban, melynek negyed századig volt szerkesztőbizottsági tagja. Az ötvenes évek elejétől írásaival, könyveivel, rádiós, illetve tévésorozataival lerakta a magyar tudományos ismeretterjesztés alapjait. Noha a korszak kultúrpolitikája nehezen emésztette meg, hogy “pap fizikus neveli a munkások gyerekeit”, 1948-ban, 53 évesen érdemeit Kossuth-díjjal ismerték el.
"Ahhoz, hogy valaki jó népszerűsítő, tudományos író legyen, kell egy olthatatlan lángolás: adni, adni… vagy szórakozást, örömet (a legnemesebbet) okozni embertársainak a tudásközléssel. Boldogságot találni abban, hogy emeljük embertársainkat”
Szigorú, szinte aszketikus életet élt, kora hajnalban kelt - mivel nagy híve volt az egészséges életmódnak -, minden reggel és este tornázott, súlyzózott. Télen együtt korcsolyázott növendékeivel a tatai tavon, reverendában.
Jégvitorlázott is: két keresztbe tett cserkészbotra kifeszített egy pokrócot, ez volt a maga készítette vitorlája.
Magyarországon elsőként szervezett interaktív bemutatókat gyerekeknek a természeti jelenségekről. Megálmodott egy családi játszóházat, a Csodák Palotáját, ezt már nem érhette meg, de elkészült 1994-ben Budapesten. Ebben kapott helyet az Öveges-terem, ahol életre kel a tudomány.
Utolsó percéig dolgozott, szerette volna mindenki előtt kinyitni a Tudás Kapuját. 1979-ben hunyt el, 84 éves korában. Nevét országszerte számos általános és középiskola viseli, a Nemzetközi Csillagászati Unió pedig a 67 308-as sorszámú kisbolygót - a legendás professzor tiszteletére - Öveges-nek nevezte el.
Édesapám emlékére...
