Az elmúlt, fékevesztett, vérgőzös 20. századnak volt szerencsére néhány olyan kivételes szellemiségű, tehetségű, humanista idolja, akik az értéket vesztett, zűrzavaros időszakokban is tudtak hitet adni, képviselni a tisztességet, az emberséget.
Mohandász Karamcsand Gandhi, híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi, India felszabadítója és egyik szimbóluma, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja, a békés ellenállás jelképe
Jelentőségüket nem lehet kellően értékelni, ugyanakkor furcsa - vagy nem is olyan furcsa? - módon, ha kicsit alaposabban szemügyre vesszük személyiségüket, sorra kiderül, hogy bizony a magánéletükben jó esetben is legfeljebb hellyel-közzel tudtak megfelelni az általuk sugallt és képviselt magasztos elveknek.
Mondhatnánk, hogy igencsak nehéz, öntörvényű, éppen a legközvetlenebb környezetükre a legkevésbé tekintettel levő emberek voltak.
A világ dolgait szívükön viselték, de otthonuk küszöbét átlépve nem mindig voltak képesek a legelemibb tapintatra sem, hatalomnak, pénznek büszkén ellent tudtak állni, de a folyosót éppen felmosó cselédlánynak bizony nem mindig…
Vajon a század legnagyobb békeapostola, az erőszakmentesség prófétája, India szabadadságküzdelmeinek ikonja, a megvilágosult Mahátma Gandhi, akit Einstein nevezett az emberiség lelkiismeretének, hogyan boldogult ezen a téren?
A kérdés vizsgálatánál külön szerencse, hogy rendelkezésünkre áll Gandi önéletrajza, amely - szemben a műfaj egyéb termékeivel - nem kortörténeti dokumentumként íródott, hanem - mint fogalmazta a szerző - az igazsággal való próbálkozásainak története. Talán éppen ez teszi döbbenetesen nyerssé, kendőzetlenné, lényegre törővé az írást, és tér ki benne szinte zavarba ejtően intim kérdésekre.
Például házasságának, egyáltalán: szerelmi, szexuális életének történetére.
Gandhi két unokahúga társaságában, 1947. október 6-án
Tizenhárom éves férj
Mindössze 7 éves volt Gandhi, amikor a szülei, hindu szokás szerint, megállapodtak a vele egyidős Kasturba szüleivel, hogy gyermekeik majdan össze fognak házasodni. Hogy mikor is? Hát erre hat évvel később adatott alkalom, amikor a bátyját és az unokatestvérét is ki akarták házasítani, és a család úgy gondolta, hogy sokkal olcsóbban ússzák meg, ha a három esküvőt egy füst alatt tartják meg. Ahogy írta Gandhi:
“Döntésükben nem a mi javunk vezérelte őket, még kevésébé gondolták át, hogy mi magunk mit kívánunk. Kizárólag a maguk kényelmi és takarékossági szempontjaikat tartották szem előtt.”
Majd szégyenérzettől mardosva: “Nem gondolom, hogy az egész többet jelentett volna számomra annál a kilátásnál, hogy jó ruhákat ölthetek magamra, hogy esküvői menetek fognak vonulni, hogy gazdag lakomán vehetek részt, és lesz majd egy ismeretlen lány, akivel játszhatok. A testi vágy csak később jött.”
Fiatal ügyvédként, 1894-ben
Később tényleg jött, sőt nem csupán jött, hanem zúdult is rögtön a nászéjszakán. Ahogyan beszámolt róla:
“Bátyám felesége alaposan kioktatott, hogyan viselkedjek az első éjszakán. Nem tudom, a feleségemet ki oktatta ki. Soha nem kérdeztem meg tőle, ma sen indít rá semmi, hogy megkérdezzem.
Az olvasó bizonyos lehet benne, izgatottságunkban nem tudtunk egymásra nézni. Nyilvánvalóan túlságosan szégyenlősek voltunk. Hogyan szólítsam meg, és mit mondjak neki? A kioktatással nem sokra mentem, de ezekben a dolgokban nincs is nagy szükség kioktatásra. Fokról fokra megismertük egymást, és megtanultuk, hogy szabadon beszéljünk egymással. Egykorúak voltunk. De én haladéktalanul magamra akartam ölteni a férji autoritás jegyeit.”
Gandhi feleségével, 1915-ben
A buja erotika és a féltékenység
A következő fejezetben még intimebb részletekről is beszámol: “Házasságkötésem ideje táján kis füzetek jelentek meg. A házastársi szeretetről, takarékosságról, a gyerekházasságról és hasonlókról szóltak. Valahányszor a kezembe került egy ilyen füzet, az első sortól az utolsóig elolvastam, és szokás szerint megfeledkeztem arról, ami nem tetszett nekem, ami pedig tetszett, azt kipróbáltam.
Örökre szívembe vésődött, amit e füzetek súlykoltak, hogy a férj életre szóló hűséggel tartozik feleségének. Az igazság iránt szenvedély amúgy is velem született tulajdonság volt, és így szóba sem jöhetett, hogy hamisságot kövessek el a feleségem ellen. Meg aztán igen csekély esély volt rá, hogy e zsenge korban hűtlen legyek hozzá. De a hűség leckéje kellemetlen következményekkel is járt. Ha nekem meg kell fogadnom, hogy hű leszek, akkor neki is meg kell ezt fogadnia, mondtam magamban.
A gondolat féltékeny férjjé tett. Feleségem kötelességét könnyűszerrel átváltoztattam azzá a jogommá, hogy hűséget követeljek tőle, és ha ezt meg kellett követeljem, makacs éberséggel őrködtem is a jogomon. Semmi okom nem volt, hogy kétségbe vonjam feleségem hűségét, de a féltékenységhez nem kell ok. Minden lépésére vigyáztam, sehová nem mehetett az engedélyem nélkül.
Ez keserű viszályt szított köztünk. Olyan volt, mintha börtönben tartottam volna. És Kasturba nem az a lány volt, aki eltűri az ilyesmit. Elvárta, hogy akkor, és oda mehessen, amikor, és ahova akar. Minél jobban korlátoztam őt, annál inkább megszegte a tilalmaimat, és én annál inkább dühbe jöttem. Minden szigorúságom a szereteten alapult. Eszményi feleséggé akartam tenni. Az volt a vágyam, hogy tiszta életűvé tegyem őt, mindenre megtanítsam, amit magam megtanultam, és életét, gondoskodását azonossá tegyem a magaméval.”
Elhatározta például, hogy tanítani fogja az írástudatlan Kasturbát, ám a mind fokozódó érzéki szerelem minden együtt töltött idejüket kitöltötte, így felesége gyakorlatilag mindvégig analfabéta maradt.
Kasturba politikai aktivistaként is férje mellett állt
A buja erotika örvényéből végül - szerinte - az Isten mentette ki, mégpedig azzal, hogy családja tanácsára, feleségét és elsőszülött fiát Indiában hagyva, Angliába utazott jogot tanulni, majd cége megbízásából Dél-Afrikában kellett hosszabb időt eltöltenie. Itt, tapasztalván az indiai kisebbség megalázott helyzetét, lényegében anélkül, hogy akarná, belesodródott a politikába.
Meghirdette az erőszakmentes szembeszállást, kezdeményezte a polgári engedetlenséget, vezetője, ideológusa, jelképe lett a méltóság forradalmának, amely később, hazájába visszatérve társadalmi mozgalommá vált, és India önállóvá válásához vezetett. Híveitől ekkoriban kapta a Mahatma jelzőt, melynek jelentése: nagy lélek.
Alapelvük az erőszakmentesség, igazságszeretet, önmegtartóztatás, birtoklásmentesség, az ízlelés féken tartás, szvadési (házilag készült termékek, élelmiszerek és ruhaneműk használata), a kasztrendszertől való távolságtartás.
"Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz"
Cél az önmegtartóztatás
Miközben egyre nőtt a nimbusza, Gandhi számottevően megváltozott. Lemondott minden vagyontárgy birtoklásról, minden kényelemről, minden élvezeti cikkről, maga szőtte ruháit, maga párolta a sót, maga által összeállítot étrend szerint magokkal táplálkozott, és negyedik fia megszületése után
elhatározta, hogy megvalósítja a teljes brahmacsarját, azaz, megteszi hozzá az utolsó lépést, a teljes szexuális önmegtartóztatást.
Döntését könyvében igencsak szerteágazó alapossággal indokolja. Egyrészt feltette magának a kérdést, hogy ugyan milyen is legyen a viszony felesége és közte.
“Abban áll-e a házassági hűség, hogy feleségemet élvezetem tárgyává teszem? Míg én magam a bujaság rabja maradok, hűségem semmit sem ér. Hogy feleségemnek igazságot szolgáltassak, meg kell mondanom: soha nem ő volt a csábító. Tehát könnyűszerrel megtehettem a fogadalmamat, ha egyszer rászántam magam. Egyetlen akadály volt, az akaratgyengeségem. A bennem lappangó buja vágyakozás.”
Persze a kísértés elkerülése nem volt könnyű: külön kellett aludniuk, csak a napi munkában végsőkig kimerülten szabadott lefeküdni. Mindezek dacára sem volt tökéletes a siker, míg az egyre éleződő politikai helyzetben úgy érzete, hogy ha a “közösség szolgálatának akarom szentelni az életemet, ki kell oltanom magamban a gyerekek és a gazdagság utáni vágyakozást, olyan ember módján kell élnem, aki megszabadítja magát a háztartás gondjaitól”.
"Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm"
Régóta érlelte tehát magában az elhatározást, de csak akkor szólt a feleségének, amikor eléggé eltökéltnek érezte magát a fogadalom megtételére. És, amint beszámol róla, “Kasturbának nem volt ellenvetése”.
Csupán számára okozott nehézséget a végső elhatározás, hiszen “akkoriban még furcsának tűnt, hogy férj és feleség között megszűnjék a testi kapcsolat”. Azon hitben tette meg a lépést, hogy Isten ebben is segítségére lesz. Az Önéletrajz húsz évvel a történtek után íródott, és ebben egyértelműen azt állítja, a fogadalom biztos védőpajzsként szolgál azóta a kísértés ellen.
“A fogadalom jegyében eltelt minden napom közelebb vitt ahhoz a felismeréshez, hogy a brahmacsarja a test, az értelem és a lélek oltalmazója, tehát nem súlyos vezeklés, hanem az öröm forrása. Minden nap új meg új szépségeit fedeztem föl.”
Egy későbbi visszaemlékezésében pedig arról számol be, hogy “legnagyobb örömünkre a testiség megtagadása még jobban összekötött bennünket. Anélkül, hogy kívántam volna, saját választása szerint belém fonódott, és részesévé vált személyiségemnek. Így lett Kasturba az én jobbik felem. Ő mindig is erős akaratú asszony volt, amit kapcsolatunk korai szakaszában önfejűségnek, csökönyösségnek tartottam, de ez az erős akarat tette képessé arra, hogy ösztönösen a tanárommá váljon. Amikor az indiaiak bebörtönzése elkezdődött Dél-Afrikában, feleségem a polgári ellenállók között volt. Nagyobb fizikai megpróbáltatásokon ment keresztül, mint én. Még a börtönben sem vette igénybe azokat a jogokat, amelyek megillették volna. A sokkal nagyobb megpróbáltatást az jelentette számára, amikor engem börtönöztek be. Igazából az értem való aggódás volt az, ami az életét megkeserítette. Amikor az Indiában elharapódzó erőszak miatt elkezdtem a 21 napos böjtömet, őt szinte sokkolt a hír.”
Egyszer egy barátja meg is jegyezte Gandhinak, hogy mellette igazán nem lehet könnyű társként élni, mire ő indulatosan válaszolt: “a feleségem tökéletesen ismer engem, mentalitásomat és az életvitelemet. Többször könyörögtem neki, hogy ne éljen velem, mentesíte magát az általam okozott kényelmetlenségektől, és éljen boldogan a gyermekeivel, de nem akart! Ő, hűséges hindi feleség módjára ragaszkodik ahhoz, hogy kövessen engem, bárhova is megyek rögös, megpróbáltatásokkal teli utamon.”
Amikor pedig 1944-ben egy szívroham elvitte az asszonyt, megrendülten ezt vetette papírra: “ A gazdagságot, gondtalanságot nem ismerte, pompában soha nem volt része, a hatalmat nem ízlelete, a tekintélyt elutasította, mégis teljes és gazdag élete volt.”
"Úgy tűnik, sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot" - A képen Gandhi feleségével
Az igazság hol van?
Nagyjából ez Gandhi verziója az igazság kereséséről magánélete, házassága, a szexualitáshoz való viszonya terén. 1948-ban bekövetkezett halála után - az erőszakmentesség apostolát ima közben egy terrorista gyilkolta meg - azonban különböző életrajzírói más és más oldalról kezdték boncolgatni a kérdést.
Az egyik szerint - ellentétben azzal az aszketikus képpel, amelyet élete második feléről festenek - Gandhi gyakran fürdőzött fiatal lányokkal, meztelenül masszíroztatta magát, és sokszor osztotta meg ágyát egy vagy több hűséges női követőjével.
Ugyan semmi arra utaló jel nincs, hogy megszegte volna önmegtartóztatási fogadalmát, de a fogalmat akár sajátosan is értelmezhette - az univerzális szeretet és az érzékiség között ugyancsak szellős a határ.
Más szerint Gandhi többször tett olyasmit, amit mások érzékinek, sőt szexuális jellegűnek értékeltek, például rendszeresen kereste az olyan nők társaságát, akik szexuálisan ösztönzőleg hatottak rá, mert így akarta megmutatni ellenállása erejét.
Akad, aki szerint még Dél-Afrikában volt egy különös barátsága egy Hermann Kallenbac nevű német testépítő bajnokkal. Levelezésük bensőségességéből arra a következtetésre jut, hogy ez a kapcsolat homoszexuális vonzalom is lehetett a családtól távol töltött években. Gandhi leveleiben olyanokat írt, hogy Kallenbach „teljesen birtokba vette a testét", és hogy „olyan szerelmet adott neki, amilyet korábban soha nem ismert".
Hogy aztán mi az igazság? Amit Gandhi megír - és nem ír meg? -, vagy amit mások utólag kideríteni vélnek róla? Egyértelmű választ aligha lehet adni. Az eldöntése immár a mi próbálkozásaink az igazsággal.
"Jó, ha az embert emlékeztetik rá, hogy a legerősebb is elgyöngülhet, és a legbölcsebb is tévedhet"
