Nemcsak nálunk, de a világon mindenütt azok vannak többen, akik - különösen most, karácsonyt megelőzően - ugyanazt szeretnék, amiről Tevje, a Hegedűs a háztetőn című musical tejesembere énekel: "Ha én gazdag lennék..." Nézzük, mire költik temérdek pénzüket a nagyon gazdagok! Akiknek már nem jó az elég drága, mert nekik mindenből a legdrágább kell.

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

Minden idők legdrágább karácsonyfája 11 millió dollárba került; az arany- és ezüstékszerekkel feldíszített fát az Emirates Palace Abu Dhabi előcsarnokában állították fel


Ők már nem érik be szimplán a toronyórával: legyenek rajta gyémántok, és színarany legyen a lánca. Ugyanez érvényes az ajándékokra is. Néhány éve egy kulcs volt a világ legdrágább karácsonyi ajándéka. Nem akármilyen zárba illett: egy New York-i 670 négyzetméteres, 10 szobás loft lakáséba, melyhez 200 négyzetméternyi terasz is tartozott.

Több mint 88 millió dollárt perkált le érte egy orosz milliárdos, ezzel lepte meg egyetemista lányát, és persze állta a luxuslakás tekintélyes - havi 4000 dolláros - adóját is. 

Hihetetlen, de ennél is van drágább. Hol másutt épült volna, mint Indiában, ahol milliók élnek mélynyomorban. A milliárdos Mukesh Ambani 4500 négyzetméteres üvegtornyos, pánikszobás, mozitermes luxuspalotája 500 milliárdot kóstál - forintban számolva - és az összkomfortba a 600 fős személyzet is beletartozik.

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

A 27 emeletes, 600 szobás felhőkarcolóban Mukesh Ambani él családjával, feleségével és három gyermekével 


A gyémánt a nők legjobb barátja...

... énekelte Marilyn Monroe, de ezt vallotta Liz Taylor és vallja még jó néhány világsztár. Van benne valami. Nemzetközi felmérések tanúsítják, hogy a milliárdosok látszólag esztelen költekezése valójában megtérülő befektetés. Itt is érvényesül a ritkaságok iránt megnövekedett kereslet árfelhajtó szerepe:

az ékszereknek, oldtimereknek, különleges italoknak évről évre emelkedik az árfolyamuk.

A nők mindig is tisztában voltak azzal, hogy a pénz eltűnik, a virág elhervad, viszont a gyémánt értékálló. Nyert ügye lesz annak a kőgazdag férfinak, aki a világ legdrágább gyémántgyűrűjével fejezi ki szilárd anyagi alapokon nyugvó érzelmeit a neki tetsző hölgynek. A mesés gyűrű 18 karátos fehéraranyból készült, a világ legritkább, kék színű gyémántja díszíti, körberakva kisebb fehér gyémántokkal. "Potom" 17 millió dollár az ára, ennyiből már fedezni lehetne egy közepes város teljes évi költségvetését.

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

Diamonds are a girl's best friend


Lehet ezt felülmúlni? Igen. A világ legeslegdrágább hülyeségével, egy 200 millió dolláros elektromos cigarettával. Ezzel egy orosz oligarcha lepte meg Londonban élő barátnőjét, hogy leszoktassa a dohányzásról. Mitől ilyen brutálisan drága? Attól, ami rajta van:

246 gyémánt, 46 sárga Swarovski kristály, a nyomógombja 24 karátos színarany. 

Jó ideje trendik a felékszerezett kütyük. Egy ausztráliai ékszerész a világ egykor legdrágábbnak tartott iPhone Kings Button készülékét futtatta be arannyal és szórta meg gyémántokkal. Ettől mindjárt 500 millió forintra ugrott az ára. Bár mindez csekélység a minden idők legdrágább iPhone Black Diamond by Stuart Hughes okostelefonjához képest: tiszta aranyból készült, a gombja 26 karátos fekete gyémánt. Az olajbárók és a dollármilliomosok vitték is a karácsonyfa alá, szívfájdalom nélkül kiadtak érte 10 millió angol fontot, forintban sem csekély 4,5 milliárdot. 

Dúsgazdag, elkényeztetett hazai tiniknek megteszi karácsonyi ajándéknak a limitált szériás, 24 karátos arannyal bevont fejhallgató: alig valamivel kerül többe félmillió forintnál. Egyetlen hátránya, hogy nálunk testőr nélkül nem tanácsos villogni benne az utcán vagy a szórakozóhelyeken.

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

Minden idők legdrágább iPhone-ját arany és gyémánt díszíti


Vodka 700 millióért, autó 300-ért

Ne feledkezzünk el a férfiakról sem: sokuknak különleges italokkal lehet örömöt szerezni. Igényeseknek a lehető legjobb Leon Verres, a híres dizájner remekműve, a Billionaire Vodka, ami momentán a világ legdrágább vodkája, 700 millió forintért. Maga az ital is különleges: eredeti orosz recept szerint készül,

gyémánton is átcsorgatják a desztillálás utolsó fázisásain, de nem ettől ennyire drága.

A valódi szőrmebundába öltöztetett palackon csillogó 3000 darab gyémánt szökteti egekbe a vételárát.

Karácsony Ajándék Luxus StarlightA világ legdrágább koktélja
Ha a világ legdrágább vodkája 700 millió forint, mennyit lehet elkérni egy pohár pezsgőért? Kapaszkodjunk meg, 8.800 fontot, ami 3,5 millió forintot tesz ki. Persze van benne 1990-es évjáratú Cristal pezsgő, megbolondítva egy kis Armagnac brandyvel - a világ egyik legjobb konyakja -, megszórva még egy kis aranyfüsttel, hadd kússzon feljebb az ára! Ki az a bolond, aki kidob ennyi pénzt, amiből vehetne akár egy autót, egy Rolex Submariner karórát, esetleg nyaralhatna a Bahamákon? Nos, a London legelőkelőbb negyedében, Mayfair környékén működő Gigi's étterem kizárólag különleges vendégeknek szánta a folyékony aranynak is becézett, méregdrága koktélt, de még őket is megkérik nagy tisztelettel, hogy fogyasztás előtt szíveskedjenek rendezni a számlájukat.

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

Valódi szőrme és 3000 gyémánt díszíti a Billionaire vodkásüvegét


Talán még az italnál is jobban érdeklik a férfiakat az autók. A luxusautók fénykorát éljük, bizonyos típusú kocsik már önmagukban is megfizethetetlenek. Az újjáélesztett Bugatti autómárka Veyron típusú sportautója az első autó, amelyik teljesítményében átlépte az 1000 lóerős, sebességében pedig a 400 km/órás álomhatárt, továbbá dupla V8-as motorral szerelték, hogy két és fél másodperc alatt gyorsuljon fel 100 km/óra sebességre - nos, ez az autó

300 milliót kóstál, forintban persze.

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

Álomautó álomáron: az elegáns Bugatti Veyron luxusautó, a tökéletes szépség


Ha megnézzük a férfiak csuklóját, a karórájukról leolvasható vagyoni helyzetük, társadalmi hovatartozásuk. Továbbá a cipőjükről is, minden más megtévesztő lehet. Meglehetősen ritka, hogy férfi nőt ajándékoz meg karórával, kivéve, ha az inkább ékszer, vagy bolondosan divatos.

Brad Pitt mégis úgy döntött, hogy meglepi kedvesét a világ egyik legdrágább arany karórájával. A rendelésre készült, egyedi Patek Philippe luxusórát az egyik legpatinásabb svájci óramanufaktúra gyártotta, igazi mestermű, kifinomultan elegáns. Igazán szép summát fizetett érte: 250 ezer fontot, forintra átszámítva 100 milliót. A hölgy persze nem ebben szaladgált nap mint nap, szépen berakta a széfbe, a többi értéktárgy közé. 

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

A karóra státuszszimbólumnak számít


A világ legdrágább, legextrémebb ajándékát, egy Swarovski-kristály ezreivel borított, életnagyságú arab mén szobrát egy szaudi kriály készíttette a fiának. A felbecsülhetetlen értékű műalkotás nem az a kimondott játékszer, bizonyára a kis herceg egy percig sem lovagolt a hátán - most ott van, ahová való:

Ausztria Wattens-i - Kufstein melletti - Swarovski múzeumában.

A karácsony legdrágább szériaajándéka kétségkívül egy játékautó, ami többe kerül egy igazinál. Annak az 1936-ban gyártott legendás 328-as BMW-nek a modelljéről van szó, amely megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt. Azok a szerencsések, akik nagy vagyont örököltek, megütötték a Lottó főnyereményt, vagy a 100 leggazdagabb honfitársunk között vannak, máris megrendelhetik Franciaországból 4,5 millió forintért, ami fontban vagy euróban is fizethető. A cég szlogenje: "Vedd meg magadnak vagy a gyerekednek, pénzügyi válságra ez a legjobb válasz!" Már akinek van miből.

Karácsony Ajándék Luxus Starlight

A '36-ban gyártott 328-as BMW játékautó változata drágább, mint az igazi