A nagy újítók forradalmi elméleteit ritkán fogadta el koruk közvéleménye, így Darwin is évtizedekig halogatta a könyvét, amely végül az emberiség egyik legfontosabb kötete lett. Amikor a világ elé állt az evoúció elméletével, úgy érezte magát, mintha gyilkosságot vallana be. Pedig egyetlen bűne az volt, hogy rajongott a természetért.
Charles Darwin, az egyik valaha volt legnagyobb természettudós
Charles Robert Darwin egy angol faluban, Shrewsburyban született 1809-ben, egy gyártulajdonos lánya és egy orvos ötödik gyermekeként. Visszatekintéseiben magát csibész, eleven fiúként jellemezte. Egyszer a barátjától kapott egy különleges kalapot azzal, hogy ha elforgatja a fején, a boltból bármit elvihet ingyen. Kipróbálta. A pék végigkergette az utcán, a fiú végül eldobta a süteményt.
A természet már akkor érdekelte. Köveket, kagylókat, madártollakat gyűjtött.
Nyolcéves volt, amikor anyja meghalt. Apja a közeli bentlakásos iskolába küldte, ahonnan Charles esténként hazaszökött a bátyjához, hogy a házi laborjukban kísérletezzenek. A nővéreik attól féltek, a fiúk felrobbantják a házat.
Darwin forradalmi elmélete alapjaiban változtatta meg az emberiség tudományos világképét
Bogaras fiatalember
Darwin kamaszként utálta az iskolát, a magolással, verstanulással nehezen birkózott meg, viszont az állatokkal és a növényekkel szívesen foglalkozott. Apja többször leszidta: azzal, hogy madarakra vadászik, és patkányokat kerget, csak az idejét pazarolja, és szégyent hoz a családra. Szerette volna, ha fia követi az orvosi pályán, a fiú azonban két operáció megtekintése után elrettent tőle; akkoriban érzéstelenítés nélkül műtöttek. Ezután papi iskolába került, amikor pedig Charles a teológiát is abbahagyta, apja a miniszteri hivatást találta ki neki.
Darwin azonban természettudósokkal barátkozott. “A rovartan megszállotja lett - írják róla az AboutDarwin.com honlapon. - A téli szünetben ahelyett, hogy meglátogatta volna a barátnőjét, otthon maradt, hogy minden idejét a bogárgyűjtésnek szentelje. Fanny két hónap múlva szakított vele.”
Életrajzában külön kiemelik azt az ominózus esetet, amikor mindkét kezében egy ritka bogarat tartott, és észrevett egy harmadikat. Az egyiket gyorsan bekapta, hogy szabad legyen a keze, ám az állat keserű mérget spriccelt a szájába, ezért ki kellett köpnie.
Darwin gyűjteményének egy része
Csőrre töltött evolúció
Az egyetem után egykori tanára különleges lehetőségre hívta fel a figyelmét.
Robert FitzRoy hajóskapitány olyan természettudóst keresett, aki - a saját költségén - csatlakozna hozzá, valamint expedíciójához a kétévesre tervezett afrikai és dél-amerikai felfedező útján. A zsúfolt Beagle hajón Darwin két tiszttel osztozott a kabinon, az asztal fölé kötött függőágyon aludt. A tengeri betegség őt sem kerülte el.
“Az óceán összes hullámát gyűlölöm” - mondta.
A Beagle hajó Sydney kikötőjében
Végül öt évig járta a világot, eljutott Új-Zélandra és Ausztráliába is. Felfedezte a szárazföldek titkait, több száz kilométereket lovagolt. Chilében átélt egy erős földrengést, látott vulkánkitörést, és szüntelenül tanulmányozta az állatokat, a növényeket, a megkövesedett maradványokat, a csontokat, a kagylókat. Evett tatut, struccot és pumát is.
Nagy hatással volt rá, amikor a Galápagos-szigeteken olyan pintyeket vett észre, amelyeknek hosszabb és keskenyebb csőre volt, mint dél-amerikai társaiknak.
Az őseiket ide sodorhatta a vihar, és azoknak az utódai maradtak életképesek, amelyeknek az adottságai jobban alkalmazkodtak az új környezethez - következtetett Darwin. Saját szemével látta, hogy az élőlények megváltoznak a természeti erők hatására. Ez akkoriban eretnek gondolatnak tűnt.
A Biblia tanaiban és a fajok állandóságában addig szó szerint hívő fiatal tudós nézetei az út során szerzett tapasztalatai hatására fokozatosan megváltoztak - miközben a többség még hitt abban, hogy a Földet Isten teremtette, és az első állatok pontosan úgy néztek ki, mint a ma élők. Darwinban ekkor kezdtek megfogalmazódni evolúciós elméletének alapjai. Hazatérve három könyvet írt Dél-Amerika geológiájáról, illetve a korallzátonyok képződéséről.
A pintyek csőre alkalmazkodott az új környezethez
Három angyal
A rendszerető tudós huszonkilenc évesen listát írt a családvállalás előnyeiről és hátrányairól, például, hogy a gyerek jobb, mint a kutya, meg hogy a “női csevegés” segít megőrizni a férj egészségét. Aggódott viszont a szabadságáért, hogy fel kell áldoznia az “okos férfiak társaságát”, és keveset költhet könyvekre. Mivel összegzésének mérlege hajszálnyival a házasság oldalára billent - nem sok keresgélés után - végül feleségül vette unokatestvérét, Emmát.
“Félelmetes belegondolni, hogy valaki, mint dolgozó méh, egész életében csak robotoljon, hogy aztán szomorú, magányos öregember legyen” - írta.
Tíz gyermekük született. Az egyik baba néhány hetesen halt meg, egy kisfiú másfél évesen hunyt el. Első gyermekükkel, Annie-val tízéves korában, 1851-ben végzett a tuberkolózis. Utolsó utazására egy hidroterápiás orvoshoz vitte el. “Élete végéig angyal maradt. Soha nem panaszkodott, és mindenért hálás volt - írta egy héttel később. - Már alig tudott beszélni, de dicsérte a teát, hogy mennyei; amikor adtam neki egy kis vizet, azt mondta: «Nagyon köszönöm.» Azt hiszem, ezek voltak az utolsó szavak, amiket az édes kis ajkaival mondott nekem.”
A tragédia után Darwin végleg elvesztette a hitét Istenben. De hibásnak érezte magát is, amiért családon belül házasodott, és "megkockáztatta, hogy betegeskedő gyermekei legyenek". A közeli rokonság azonban nem ártott az utódoknak: öt gyermeke közül kettő is egyetemi tanár lett, a nyolcadik gyerek, Leonard pedig kilencvenhárom évig élt.
Unokatestvérével, Emmával hosszú, boldog házasságban éltek
Fajok, férgek, emberek, botrányok
Darwin az utazásai során megfigyelt állatokat vizsgálva jött rá, hogy az egyes fajok helytől és kortól függően átalakulhatnak egymásba. És bár azt a tudósok már korábban is észrevették, hogy a fajok egymással küzdenek a fennmaradásért, Darwin emellett azt is felismerte, hogy egy fajon belül az egyedek is versenyeznek egymással.
Megfigyelte, hogy több utód születik, mint amennyit a szülők felváltása megkívánna, ám a populáció nagysága hozzávetőleg mégis állandó a természetben; ennek következtében arra a felismerésre jutott, hogy az adott körülményekhez jobban alkalmazkodó egyednek nagyobb esélye van a fennmaradásra és a szaporodásra - Darwintól származik a híres “küzdelem a létért” (“struggle for life”) kifejezés.
Ha pedig az előnyös ismertetőjegyek az öröklődés során átadódnak a következő nemzedéknek, akkor idővel túlsúlyra juthatnak a populáción belül, és a változások egy új faj létrejöttét eredményezhetik. Az élővilág sokféleségének kialakulásában a természetes kiválogatódásnak, azaz a szelekciónak tulajdonított döntő szerepet.
“Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon.”
Darwin a giliszták intelligenciáját is vizsgálta
Maga az evolúció gondolata nem volt új akkoriban, hiszen a 19. század elején a francia Lamarck mellett már mások is felvetették, azonban egyetlen korábbi tudós sem adott meggyőző magyarázatot arra, hogyan is működik az evolúció. Darwin - akinek elmélete közvetlen megfigyelésein alapult - legfőbb érdeme éppen a változások tudományosan is elfogadható magyarázata.
Bár botanikusként sokat publikált, A fajok eredete című könyvén több mint húsz évig dolgozott titokban. Húzta volna tovább is, ha Alfred Wallece leveléből nem derül ki, hogy a Malajzia környékén kutató tudós szintén eljutott a természetes kiválasztódás ötletéig. Mivel a feljegyzések és a barátok igazolták, hogy Charles jóval korábban pedzegette az evolúció lehetőségét, ő állhatott vele a nyilvánosság elé 1859-ben.
“Olyan ez, mintha az ember gyilkosságot vallana be” - írta.
Nézeteit ugyanis túlzottan merésznek gondolta, sőt, a korabeli törvények alapján büntethetőnek is számítottak, ám jogosan tartott a kiközösítéstől is.
A fajok eredete című könyve végül 1859. november 24-én jelent meg, és még aznap minden példány elfogyott
A könyv óriási vihart kavart, különösen egyházi körökben. A papság szerint Darwin elmélete nem összeegyeztethető a Teremtés Könyvének szó szerinti értelmezésével.
A tudós maga is komolyan aggódott elméletének a vallásos hitre gyakorolt hatása miatt, szükségszerűen reagálnia kellett: „Arra sem látok indokot, hogy a munkámban kifejtett nézetek miért sértenék bárkinek is a vallásos érzületét. Hogy az efféle benyomás milyen mulandó, elég arra emlékeztetni, hogy a valaha tett legnagyobb felfedezést, nevezetesen a gravitációs vonzástörvény felfedezését Leibniz még azzal támadta, hogy »aláaknázza a természetes vallást, és következésképpen a kinyilatkoztatott vallást is«.”
Tudományos körökből is érte támadás: Linné svéd botanikus hívei attól tartottak, hogy az állat- és növényvilágot rendszerező munkájuk megkérdőjeleződik, ha az osztályozott fajok nem örök érvényűek.
Darwint azonban semmi sem tudta eltéríteni az igazától. További műveiben folytatta A fajok eredetét: másik korszakos kötete Az ember származása és a nemi kiválasztás címmel 1871-ben jelent meg.
A következő évben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta Darwint.
Darwin elméletei sokkolták a közvéleményt
Élete alkonyán is aktívan dolgozott, főként botanikai kutatásokkal foglalkozott. Esténként pedig feleségével backgammon nevű táblájátékot játszott, utána Emma zongorázott és felolvasott neki. A fiatalkori utazásai óta, talán egy trópusi fertőzés miatt gyomorpanaszok kínozták. 1881-ben megjelent utolsó könyve, a növények és férgek kapcsolatáról. Életrajzírója szerint Darwin életműve ezzel teljessé vált, unatkozott, nem talált magának új kihívást. A következő tavasszal,
hetvenhárom éves korában a szíve vitte el.
Bár Darwin úgy gondolta, hogy majd lakhelyén, Downe-ban temetik el, kollégáinak kifejezett kérésére a Royal Society elnökének közbenjárásával nagy ceremóniával járó állami temetés rendeztek tiszteletére, és - érdemei elismeréseként - a brit nagyságok között, a Westminster-apátságban Isaac Newton közelében helyezték örök nyugalomra.
A 19. században mindössze öt nem királyi személynek adták meg az állami temetés végtisztességét, vagyis Darwint halálakor már a legnagyobb tudósok között tartották számon.
Esténként felesége, Emma zongorázott Darwinnak
