Egy mai bulvárújságíró finomkodó szalondáma a száz évvel ezelőtt, minden hájjal megkent elődeihez képest. Pedig ezek a kócos firkászok tették le - két átdorbézolt éjszaka között - a modern médai alapköveit. A mindenre elszánt sajtó - élén a magyar származású Joseph Pulitzerrel - kitartó hecckampánya egy alkalommal pedig oly hatékonynak bizonyult, hogy még valódi háborúba is képes volt belehajszolni az Egyesült Államokat.
Joseph Pulitzer és W. R. Hearst, mint a spanyol-amerikai háború tevőleges résztvevői
Hatalmas áttörést okozott celebfronton, amikor az uralkodók és híres művészek után a 18. században végre a pórnép is megjelent az újságokban. Igaz, nem a címoldalon, hanem a… gyászjelentés rovatban. Jó pénzért bárki előre megvehette magának a tizenöt soros hírnevet az örökkévalóságban.
Az első celebek a halottak voltak. Végzetes párbajuk, balesetük, kivégzésük a szalonok és a piactér kedvenc témája volt.
Mindenki ott kezdte olvasni az újságot. A mai celebeknek ennél nagyobb aktivitást illik mutatni, folyamatosan jelen kell lenni a közösségi oldalakon, a címlapokon.
Hosszú, de szórakoztató út vezetett a nekrológtól a pletykasajtón át a lájkgyűjtésig.
A magyar származású Joseph Pulitzer hajófűtőként érkezett Makóról az Újvilágba
Földindulás
“Boston teljesen elpusztult! Újabb földrengés! Katasztrófa keleten!” - harsogtak a rikkancsok Amerika-szerte az 1889-es év első napján. A lap példányait pillanatok alatt szétkapkodták. A címlapon a földrengés drámai leírása volt olvasható a frissen bevezetett “legrövidebb sztori” technikával, amely minden tudósítást jól megjegyezhető vezérszavakba tömörített.
A lapszám olyan megrázóra sikeredett,
hogy a végén már senkit sem érdekelt, hogy a tizennégy oldalas különkiadás minden egyes sora kitaláció. Szilveszteri kamu. A hölgyek jótékonysági uzsonnákat szerveztek a bostoni földrengés áldozatainak megsegítésére, az urak önkéntesnek jelentkeztek.
A fiatalember, aki ezt a földindulást előidézte, milliomos-csemete volt. Bányászatból meggazdagodott apukája pókeren nyert egy kis példányszámú lapot. Azonnal túl akart adni az újságon, ám egyetemista fia, William Randolph Hearst addig bizonygatta, hogy a média a jövőben nagyobb üzlet lesz, mint a családi bánya, hogy végül rábízta a The San Francisco Examinert.
A fiú otthagyta az egyetemet, és úgy döntött, hogy a magyar származású médiamogul, Joseph Pulitzer New York Worldjének mintájára világlapot varázsol a helyi újságból.
W. R. Hearst először a kis példányszámú The San Francisco Examinert vitte sikerre
A 24 éves tulajdonost kezdetben nem sokra tartotta az újságíró-társadalom. Sokkal rátermettebbnek tűnt azután, hogy megduplázta a fizetéseket. Akkoriban a firkászok megtűrt személyek voltak a helyi értelmiség köreiben. A fiatal Hearst bevezette őket a társaságba, és a jachtjára, estélyekre hívta őket.
Különösen a főszerkesztővel bánt gentlemanként. Chamberlain a legújabb divat szerint öltözködött, és sohasem volt józan. Viszont azt az elvet vallotta, hogy nagy példányszámot nem lehet finomkodva elérni. Prostituáltak, selyemfúk, kaszinók tulajdonosai szállítottak neki a város prominens személyeiről zaftosabbnál zaftosabb híreket.
Az “emberileg érdekes történetek” akkor érvényesültek a legjobban, ha a szöveg drámai hatást keltett, befejezetlen mondatokat, sóhajokat, felkiáltásokat tartalmazott. És legfeljebb nyolcszavas mondatokból állt.
A New York World Pulitzer keze alatt már 1883-ban az amerikai sajtó legjelentősebb lapja volt
Egy házban az ellenséggel
A mai bulvárújságírás módszereivel felvirágoztatott lap olyan sikeresnek bizonyult, hogy Hearst New Yorkban építhette tovább birodalmát. Miután megvásárolta a The New York Journal című újságot, kibérelt egy emeletrészt
vetélytársa, Pulitzer híres, aranykupolás irodaépületében.
A közös irodaház több szempontból is bölcs döntésnek bizonyult. Egyrészt a szó szoros értelmében átvehettek híreket a World még nyomdafestékes oldalairól, másrétsz alkalmat kínált hogy átcsábítsa a legnevesebb újságírókat példaképe lapjától. A dupláját kínálta annak, amit Pulitzer fizetett.
Pulitzer híres irodaépülete, a New York World Building
Legnagyobb fogásnak a vasárnapi melléklet főszerkesztője bizonyult, egy rendkívül tehetséges szerkesztő és újságíró, őt pedig az a karikaturista követte, aki a World emblematikus sárga ruhás képregényhősét rajzolta - innen a bulvárműfaj angol neve: Yellow Journalism, sárga újságírás.
Pulitzer másnapra visszacsábította embereit,
ám Hearst huszonnégy órán belül ismét emelte a tétet. A háború nemcsak a humán erőforrás osztályon dúlt.
A két rivális médiamogulnak egy valódi háborút is sikerült kirobbantani.
Yellow Kid, az ikonikus sárga ruhás képregényhős, a "sárga újságírás" névadója
Hírháború
Hogy meddig fajulhat két kiadó versengése, azon maguk az érintettek is meglepődtek. A szomszédos Kubát megszálló spanyolok ellen folytatott hecckampányuk ugyanis
valódi háborúba hajszolta a beavatkozástól vonakodó amerikai diplomáciát.
Engedtek a sárga sajtó által felhergelt közvélemény nyomásának, és hadat üzentek Spanyolországnak.
Hearst és Pulitzer egymást túllicitálva festették le a spanyolok állítólagos rémtetteit a szalagcímversenyben: “Spanyol vadállatok egy hajón leszaggatják a bájos amerikai lány ruháját” - harsogta Hearst szalagcíme. Másnap Pulitzer címoldalon közöle, a történetből csupán annyi igaz, hogy egy spanyol vámtisztviselőnő engedélyt kért az egyik amerikai utastól, hogy megmotozza.
Hearst lapjának példányszáma a háborús időszak legforróbb hónapjaiban meghaladta az egymilliót. “Maga csak szállítsa a képeket, én szállítom a háborút!” - dörrent a legenda szerint az egyik fotósra.
Mindkét lapcsináló büszke volt rá, hogy olyan események kitalálójának vallhatta magát, amelyek nem úgy, vagy egészen más körülmények között történtek. Ez egyébként máig fegyvertény bulvárberkekben.
Az 1898. április 21-e és augusztus 13-a között dúló spanyol-amerikai háború közvetlen kiváltó oka a januárban Havannába küldött USS Maine nevű hajó 260 halálos áldozattal járó felrobbanása volt, amelyet az akkori közvélemény spanyol szabotázs eredményének vélt. Az amerikai közvéleményt leginkább Pulitzer és Hearst lapjai befolyásolták igen erős spanyolellenes propagandájukkal
Címlapsztori
Mikor már lapjaik többmilliós tömegekhez jutottak el, mindketten a minőségi újságírás felé mozdultak el. Hearst a politikai életben próbált szerencsét,
Pulitzer végrendeletében kétmillió dollárt hagyott a Columbia Egyetem újságíró karára, ebből az alapítványból osztják ki minden évben a Pulitzer-díjat.
A két tehetséges médimogul élete is igazi címlapsztori.
Pulitzer elszegényedett magyar kereskedőcsaládból származott, hajófűtőként vándolt ki Amerikába, majd haditudósítóként sodródott a média területére. Hearst az amerikai aranyifjak önbizalmával és a frissen örökölt újsággal egy fogadáson sétált oda példaképéhez:
“Mr. Pulitzer, engedje meg, hogy gratuláljak a lapjához! Ne vegye személyeskedésnek, de én jobbat fogok csinálni.”
Joseph Pulitzer médiamogul a W. R. Hearst sajtómágnással vívott konkurenciaharca vezetett a "sárga újságírás", vagyis a klasszikusan szenzációhajhász zsurnalisztika modelljének kialakulásához.
Életük végén mindkettőjüket cserbenhagyta testi ereje. Pulitzer szinte teljesen megvakult, megtépázott idegrendszere a legkisebb zajt sem tudta tolerálni.
Hearst kerekes széke mellett két titkár lépkedett, zsebükben notesszel, hogy bármikor lejegyezhessék utasításait.
No és persze Marion Davis, a harminc évvel fiatalabb díva, akit egy revüben fedezett fel. Az akkor már ötvenes éveiben járó sajtófejedelem minden este a földszint legelső sorában foglalt helyet.
Hearst évtizedes szeretőjével, Marion Davisszel ritkán mutatkozott együtt nyilvánosan
A nyilvánosság előtt Hearst öt fiának anyjával mutatkozott, valójában harminc éven át Marionnal élt. Siker, bukás, rajongás és féltékenykedés jellemezte közös életüket.
Még gyilkosság gyanújába is keveredett, amikor a jachtján elhunyt Marion partnere, Thomas H. Ince, akinek szenvedélyes filmbeli udvarlása a pletykák szerint túllépte a forgatókönyv kereteit.
Mindaz megtörtént tehát a médiamogullal, amit egy élénk fantáziával megáldott szalagcímgyáros a lapzárta óráiban agyal ki. A valóság olykor bonyolult vargabetűvel igazolja a bulvár értesüléseit.
Hearst görög-római stílusban épült villájában 29 szoba, három medence, teniszpályák, saját moziterem és egy éjszakai klub is van. A ház nemcsak volt tulajdonosa miatt nevezetes - ebben a villában forgatták a Keresztapa című film első részének azt a jelenetét, amelyben a hollywoodi producer az ágyában találja a levágott lófejet
Mindeközben Budapesten…
“Az újságírók általában nem túlságosan egészséges emberek - írja Heltai Jenő a Rataplanban -, mert éjjel sokat mászkálnak a kávéházakban, utcán, tömérdek feketekávét isznak, ész nélkül pusztítják a szivart, és egyebekben sem nagyon óvatosak.”
Az újságírók Budapesten is társadalmi peremhelyzetben éltek a századfordulón.
A nagyvárosi sugárutak, kávéházak, színházak környékén lebzseltek, állandó pénzzavarral küszködtek, és művészi ambícióik voltak. A pesti firkászok tarka társadalmába éppúgy beletartozott Márai, Ady, Füst Milán, mint az úgynevezett revolver újságíró, akinek legfőbb bevételét a nem-írás jelentette. Hogy némi készpénzért nem hoztak nyilvánosságra bizonyos információkat.
“Hát mik is vagyunk most? - kérdezte Ady Endre újságírással foglalkozó kortársaitól. - Néha a napi világban cinikus fáradtak, a tekintélyeket már nem is rombolók, csak hanyagul leköpködők. Fáradt olimpuszi istenek és kiközösített, magasról lenézett páriák… Vagyunk nagyon sokszor komédiások. Alkuvóbbak a lócsiszárnál s hajlékonyabbak a nádnál. Addig, míg nem int, nem hív a gyilkos, az acélhegyű ördög… És akkor csupán a hit a világ, csupa szerelmes lángra érdemesség az élet.”
"1900. január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében, és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként. Nemsokára a Nagyváradi Napló szerkesztője lettem, sokat írtam, de kevés verset, dacból, öntemetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog" - írja Ady Endre Önéletrajzában, 1913-ban
