Sörhabos történetek lődörgő lúzerekről, aranyhajú szépasszonyokról, sosemvolt kisvárosokról, nem létező állomásokról. Örök megállókról, szürke hétköznapok színes kalandjairól, kocsmákról, cicákról, galambokról, összetört szívekről, melyek darabjai különös fénytörésben tökrözik a nyers valóságot. Ez Hrabal világa. Lehet rajta vitatkozni, de nem lehet nem szeretni.
Bohumil Hrabal, a szatíra egyik legnagyobb mestere
Bohémia legbohémebb írójáról sokáig nem nagyon tudtak a magyar olvasók. A prágai tavasz leverése után művei tiltólistára kerültek, szamizdatként vándoroltak kézről kézre. Köztük volt a Sörgyári capriccio és az Őfelsége pincére voltam; ez utóbbi megjelentetésére oly mértékben vágyott, hogy "önkritikát gyakorolt", és nyilvánosan támogatásáról biztosította a kommunista rezsimet. Jutalmul ismét publikálhatott, ám legkritikusabb írásai, mint például a Gyöngéd barbárokkal közös Túlságosan zajos magány továbbra is csak külföldön jelenhettek meg.
Legelső műve - egy novelláskötet - 1963-ban került a könyvesboltokba. Ekkortájt kereste meg egy fiatal, lelkes filmrendező, Jiří Menzel akivel együtt vitték filmre a Szigorúan ellenőrzött vonatokat. Ugyancsak Menzel alakította Milost, az akaratán kívül történelmi eseményekbe keveredő, esetlen forgalmistát.
Ki ne emlékezne a ma már filmtörténeti popsipecsételős jelenetére, a formás hátsójú kalauzlánnyal?
A Szigorúan ellenőrzött vonatok híres jelenete
Filmjüket a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjjal jutalmazták, sikeres együttműködésükből újabb remekművek születtek: Pacsirták cérnaszálon, Sörgyári capriccio, Hóvirágünnep, utoljára - már Hrabal nélkül - az Őfelsége pincére voltam.
Miután filmjeik a magyar közönséget is meghódították, Hrabal köteteit is szétkapkodták az olvasók. Divatba jöttek a végtelenített sorokból kiragadott idézetek, például az is, hogy
"Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!"
Pepin mondása a Sörgyári capriccióból
"Olyanok vagyunk ,mint az olívabogyó, csak összetörve adjuk ki önmagunk legjavát"
Ami igaz, igaz. Hrabal urat rendesen megtaposta az élet. Anyja, Marie Kiliánova hajadonként hozta a világra, mivel apja hallani sem akart házasságukról, Bohumil František Kilian néven anyakönyvezték. Keresztapja, egy helybeli limonádékereskedő fia viszont szemet vetett a világszép leányanyára, feleségül vette, és a gyereket is örökbe fogadta. Ettől kezdve Bohumil Hrabalnak hívták. A kis Bohumil élete első néhány évét a nagyszüleinél töltötte,
a házuk előtt pedig hetente többször is elvonuló temetési menet bámulásával tán már ekkor megalapozta groteszk iránti rajongását.
Öccse születése után Nymburkba költöztek, ahol nevelőapja lett a helyi sörgyár igazgatója, neki is jobban füllött a foga a sörökhöz, mint a tanuláshoz.
Anyaj, Marie Kilianová és nevelőapja, František Hrabal
Mire érettségi után rászánta magát, hogy jogot tanul, bevonultak a nácik, és bezárták a prágai egyetemet. Dolgozott ügyvédi irodában, sőt, vasúti diszpécserként is, ami később jól jött a Szigorúan ellenőrzött vonatok megírásához. A háború után diplomát szerzett, de
a jogi pályánál jobban érdekelte a költészet és az írás.
Csakhogy nem talált rájuk vevőt a kiadóknál a kommunista párt hatalomra jutása után. Ekkor bármilyen munkát elvállalt, válogatás nélkül. Volt biztosítási ügynök és postás, sőt, ahogy Julian Barnes fogalmazott, még az „író számára legkevésbé alkalmas” munkahelyen, egy papírhulladék-feldolgozóban is dolgozott - mindegyik munkahelye bőven ellátta témákkal, volt honnan meríteni ihletet.
Szállóigévé vált mondatait a mai napig idézik
"Az asszony az egyetlen jó dolog, amiben ezen a világon bízhatunk!"
Nagyon optimistán hangzik, holott a nőkkel sokáig nem volt szerencséje. Első szerelme, a 16 éves Jiřínka Sokolova négy év után egy másik férfiért hagyta el. Nem járt jobban Olinka Mickovával sem, ő a szívét zúzta darabokra. Ebből is téma lett a Szigorúan ellenőrzött vonatokban. Jarmila Holeckova igencsak adakozó volt, ám amikor teherbe esett tőle,
táviratban közölte, hogy az abortuszt és hites urát választja, miután férjnél volt.
Végre, nagy sokára, 1955-ben megtalálta élete igazi párját, Eliska Plevovát, és hamarosan összeházasodtak. Gyerekük nem született. Eliskát szovjet katonák olyan brutálisan erőszakolták meg a háború végén, hogy soha nem ismerhette meg az anyai örömöket. Hosszas betegség után, 1987-ben huny el, férje írói munkásságát mindvégig támogatta, anyagilag és lelkiekben is.
Nyilván neki is köszönhető, hogy Hrabal világát a nők mozgatják, szépségükkel, okosságukkal.
Legszebb, legsikerültebb, feltehetően az anyjáról mintázott nőalakja Mariska, a Sörgyári capriccio sörben fürdő szépasszonya.
A Sörgyári capriccio szépséges Mariskáját anyjáról mintázhatta
"Azt senki a világon nem bocsátja meg, ha az ember békességben, valamint a részegség és a világmindenség számlájára akar élni..."
... olvashtjuk a Gyöngéd barbárokban. Márpedig Hrabal így élt. Kezében korsó sörrel üldögélt az Arany Tigrisben, vagy felkereste az Arany Prágát, ahol olyan fiatal férfiak és nők öntözgették sörökkel, korhelyhétfős másnaposságukat,
"akik nemcsak az AIDS-t, de májzsugort is lábon hordták ki. És én szeretem őket, mert az Arany Prága csupa narancsszínű ranett alma, és majdnem mindegyiket a mélabú férge rágja..."
A 20. század egyik legnagyobb cseh írója
A hétköznapok szürrealistája volt, a vaskos bozózatok mestere, a hibáikkal együtt is szerethető kisemberek prófétája. Pincéiben bukott angyalok dolgoznak, egyetemi végzettségű férfiak, akik elvesztették a maguk soha meg nem vívott csatáit.
Mint Hanta, a Túlságosan zajos magány papírhulladék-feldolgoója: belőle a "könyvpusztítás" csinált úgymond "kultúrlényt", hogy aztán munkája éppúgy összezúzza, mint a legnagyobb klasszikusok műveit a papírdaráló - kísértetiesen hasonló Örkény dobozoló őrnagyához.
Tíz évvel élet túl feleségét. Zajtalan magányát - imádott macskái mellett - megosztotta egy amerikai egyetemista lánnyal, April Gifforddal.
Imádott macskáival
Halála épp olyan groteszk és "hrabali" volt, mint figuráinak története. 1997 februárjában kizuhant a Bulovka kórház ötödik emeleti abalából, ahonnan etette a galambokat.
Öngyilkosság volt, vagy véletlen baleset? Titkát magával vitte az örökkévalóságba.
"Én mindig is tökfilkó voltam - mondta magáról -, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van." Talán már odafent is talált egy Arany Tigris nevezetű csehót, és most mindkét kezében egy-egy krigili pilseni sörrel lebeg ég és és föld között.
